|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 27 találat | lapozás: 1-27 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Berekméri Katalin 2001. május 28.Máj. 26-án ballagtak Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem végzősei. Kovács Levente tanszékvezető színészosztálya és Kovács András Ferenc teatrológián végzett diákjai virágcsokrokat tettek a színészkirály Szentgyörgyi István szobrára. Béres András rektor köszönetet mondott a Prospero Alapítványnak, az Illyés és az Apáczai Közalapítványoknak, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a támogatásért. - A város Tompa Miklós Társulata öt végzős színészt és egy teatrológust szerződtet az idén. - A színészképzés magyar tagozatán végzett: Berekméri Katalin, Darabont Mikold, László Csaba, Nagy Alfréd, Ördög Miklós Levente, Péter Hilda, Szabadi Nóra, Szabó Eduárd és Zayzon Zsolt. A teatrológián Balási András, Czegő Csongor, László Zita, Pávai Csanád és Sántha Ágnes Rózsa szerzett diplomát. /Ballagás a Színművészeti Egyetemen. Ha felgördül a függöny, megy tovább az élet. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 28./2008. június 30.Öt társulat, a sepsiszentgyörgyi, a révkomáromi, a szabadkai, a beregszászi és a marosvásárhelyi teátrum vehetett át díjat a Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválján Kisvárdán, ahol június 28-án éjszaka fejeződött be a tíznapos rendezvénysorozat. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium díját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta. A társulat Gombrowitz: Yvonne, burgundi hercegnő című darabját mutatta be. A Szülőföld Alap díját a révkomáromi Jókai Színház művészeinek ítélték oda, Gárdonyi Géza: A bor című művének bemutatásáért. A legjobb zenés, szórakoztató előadást díját– a Szabadkai Népszínház vehette át, a délvidéki művészek Müller Péter – Seress Rezső: Szomorú vasárnap című darabját játszották a fesztiválon. Ugyancsak díjazott lett a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a kárpátaljai teátrum Szigligeti Ede: Liliomfi című színművét mutatta be. Az ötödik díjazott a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a teátrum tagjai Schimmelpfennig: Nő a múltból című darabjában nyújtott alakításukkal érdemelték ki az elismerést. A beregszásziak a Liliomfi darabbal elnyerték a közönség díját is. A határon túli művészek közül életműdíjat kapott Varsányi Mari és Parászka Miklós, illetve alakításáért egyéni díjat vehetett át Nemes Levente, Antal D. Csaba, Tompa Klára, Rácz József, Pálffy Tibor, Mátrai László, Kicsid Gizella, Berekméri Katalin, Ábrahám Irén, Banka Lívia és Faragó Edit. A darabokat összesen közel 16 ezer néző látta, mintegy kétezerrel többen az előző évinél. /Öt díj a Kisvárdai színházfesztiválon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./2008. szeptember 11.Évadkezdő eseményként díjakat adtak át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán: az Erdős Irma-ösztöndíjat és -emlékgyűrűt idén ismét két fiatal, ígéretes színművész és két egykori pályatárs, tanítvány vehette át ünnepélyes keretek között, a Caligula helytartója című előadás előtti gálaesten. Szeptember 8-án az ünnepséget Kövesdy István rendező, a társulat művészeti igazgatója nyitotta meg, majd átadták a díjakat: Berekméri Katus színművésznőnek és Bokor Barna színművésznek dr. Erdős Bartha István adta át az Erdős Irma-ösztöndíjat. Az egykori pályatársak, tanítványok közül ez évben hárman kaptak emlékgyűrűt: Mózes Erzsébet és Kilyén Ilka színművésznő, illetve dr. Kovács Levente. Ezután kezdődött Székely János: Caligula helytartója című előadása. /Nagy Botond: Ösztöndíj és emlékgyűrű. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./2009. február 10.Roland Schimmelpfennig Nő a múltból című színdarabját országos bemutatóként vitte színre 2008 márciusában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az elmúlt évad kiemelkedő sikerű produkcióját Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is megtekinthette a közönség. 2008 júniusában Kisvárdán a Határon Túli Színházak XX. Fesztiválján az alkotók a magas színvonalú rendezői és színészi munka elismeréséül Kisvárda Város Díját kapták meg, Berekméri Katalin pedig kiváló alakításáért a kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjat érdemelte ki. Marosvásárhelyen február 14-én 25. alkalommal látható a Nő a múltból. /Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár: Huszonötödik alkalommal jön a Nő a múltból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./2010. március 29.Bál a színházértHajnal felé forrósodott fel igazán a hangulat, amikor az Autóstop együttes és Koszorús Kálmán játékára szinte mindenki a porondon ropta a táncot a pezsgő mulatságon, amelyet a színházi világnap előestéjén szervezett a Székely Színház Egyesület a Tompa Miklós Társulat művészi munkájának további támogatására. Amint az esten kiderült, válságos időben is vannak jó barátai a színháznak, bár jelentőségéhez mérten lehetnének többen is. Hisz ahogy a bál díszvendége, Cselényi László, a Duna Televízió elnöke fogalmazott, az iskola és a templom mellett a színház is ugyanolyan fontos tartópillére a nemzetiségi létnek. Ezért kellene minden művészetet kedvelő embernek tisztelegnie a színészek előtt, akik sokszor nehéz körülmények között végzik munkájukat – hangsúlyozta Kelemen Hunor kultuszminiszter, a bál védnöke, aki ígéretet tett, hogy a marosvásárhelyi közönség a 2012–13-as évadot egy szépen felújított színházban fogja elkezdeni. Ami pedig a második alkalommal megszervezett színészbált illeti, Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár bukaresti nagykövet neje megígérte, hogy támogatni, gondozni fogja ezt a szép hagyományt, amely fontos szerepet tölt be az anyanyelv megőrzésében. A nagykövet asszony gratulált Kilyén Ilkának, a Székely Színház Egyesület elnökének, aki a bált megelőzően vette át Kolozsváron a Pro Cultura Hungarica és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetéseket. Nagy István műsorvezető a Tompa Miklós Társulat művészeit hívta színpadra, akik a költők nyelvén beszéltek a színházról, majd a Tiberius vonósnégyesnek tapsolt a közönség. Az elkomolyodó hangulatot egy Gruppenhecc-jelenet oldotta fel, azt követően a színház művészei bizonyították sokoldalú énekesi, táncosi tehetségüket operett-jelenetekkel, pergő csárdással fűszerezve a hangulatot, amit kiegészített a kolozsvári Belloni mester galambot és nyulat varázsló bűvészmutatványa, majd a Bekecs táncegyüttes lélekből előadott fergeteges tánca is. A bálanyát Szélyes Ferenc kérte fel a nyitótáncra, a színházi világnap üzenetét Balázs Éva színművésznő tolmácsolta a közönségnek. Miközben a gazdagon megrakott asztalokon az Anna Panzió kínálta a finom falatokat, a táncporondon a jótékonysági bál fontos pillanata, az aukció is elkezdődött. Bár sokan ajánlották fel alkotásaikat, a vásárlókedvet a válság befolyásolta, s így nem mindenik munkának került gazdája. Kellemes színfoltja volt a bálnak Albert Attila, a Bioeel vezetőjének ajándéka. Az ötszáz euróval járó nívódíjat az idén Berekméri Katus vehette át, akinek "sokoldalú, elhivatott, lelkes és a közönség tetszését elnyerő munkájáról" a társulatvezető, Kövesdi István mondott laudációt. Megválasztották a bál szépét is, s a legmutatósabb hölgynek járó címen Fodor Piroska és Ritiu Ilka osztozott. A Székely Színház Egyesület Maszk- díját színpadi alakításaiért Balázs Éva művésznőnek adták át, s a szervezésben kifejtett értékes munkájáért Nagy Istvánné Fodor Piroska, Bányai Kelemen Barna és Szabó Annamária kapott elismerő oklevelet. Volt tombola és párkereső tánc, és jó hangulat, kellemes beszélgetések, alkalom, hogy a résztvevők megszólítsák kedvenc színészüket. Gratulálunk a fellépő színészeknek, elnézésüket kérve, hogy mindenikük nevét nem soroltuk fel, és a szervező Székely Színház Egyesületnek, amely ily módon próbálja a Tompa Miklós Társulat évről évre fogyó költségvetését pótolni, s a szponzoroknak is, akiknek Nagy István mondott köszönetet. Reméljük, hogy jövőre is lesz színészbál népesebb részvétellel, nagyobb adakozási kedvvel, hisz a színház a miénk, s ha azt akarjuk, hogy megmaradjon, megnevettessen és elgondolkoztasson, hogy tartalmasan szórakoztasson, akkor szeretni, támogatni kell. Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2013. július 12.Shakespeare Fesztivál: marosvásárhelyiMakrancos hölgy Gyulán Telt ház előtt játszotta július 10-én, szerdán a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című előadását a Gyulai Várszínház színpadán. A Sorin Militaru által rendezett produkció a IX. Shakespeare Fesztiválon vett részt a határ menti városban. A rangos nemzetközi seregszemlére – amely egyben az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának alapító tagja is – a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg Magyarországról és a nagyvilágból. A kilencedik fesztiválon a Sorin Militaru által rendezett, Berekméri Katalin címszereplésével játszott marosvásárhelyi vígjátékot is vendégül látták. A produkció harmadik évada szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán és szakmai elismeréseket is kapott ez idő alatt (többek közt a Magyar Színházak Kisvárdai XXIV. Fesztiváljának rendezésért járó díját). Amint azt már lapunkban olvashatták a gyulai Shakespeare Fesztivál nyitóelőadása idén a Gyulai Várszínház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciójában létrejött Hamlet volt, rendező Bocsárdi László, a címszerepben Mátray Lászlót láthatta a közönség. A előadást ősztől otthon is műsorra tűzi a sepsiszentgyörgyi társulat. A Shakespeare Fesztivál további programjairól a www.shakespearefesztival.hu honlapról értesülhetnek Szabadság (Kolozsvár) 2014. április 29.Felvételi- előkészítők a Marosvásárhelyi Művészeti EgyetemenA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 2014 májusában ingyenes felvételi- előkészítőket tart a 2014–2015-ös tanévben induló szakokra. A színművészet, teatrológia, látványtervezés, audiovizuális kommunikáció – média szakokra jelentkezők az egyetem Köteles Sámuel utca 6. sz. alatti épületében, a zenetanári szakra jelenkezők a Pálffy-házban (Bolyai utca 12/A sz.) találkozhatnak a szaktanárokkal, akikkel a felvételi-követelmé- nyekről és vizsgarendről konzultálhatnak, a következő beosztás szerint: Színművészet szak (osztály-vezető tanárok: Berekméri Katalin és Harsányi Zsolt), május 4-től a hónap minden vasárnapján délelőtt 10-től mozgásművészet, tánc; 11-től színészet, improvizáció; 13-tól beszédtechnika, versmondás és ének-zene. Tanárok: Harsányi Zsolt, Berekméri Katalin (színészet, improvizáció: május 4., 11., 18., 25., 11 órától); Gyéresi Júlia (beszédtechnika, versmondás: május 4. és 18., 13 órától); Strausz Imre (ének-zenei ismeretek: május 11. és 25., 13 órától); András Lóránt, Kis Luca Kinga, Szőke István (mozgásművészet, tánc: május 4., 11., 18., 25., de. 10 órától). Teatrológia szak (osztályvezető tanár Ungvári Zrínyi Ildikó), május 4- től a hónap minden vasárnapján 10 és 11.30 órától teatrológia és drámaelemzés. Tanárok: Csép Zoltán (május 4.) , Lázok János (május 11., 18.), Balási András (május 25.). Látványtervező szak (osztályvezető tanárok: Jeremiás Bianca és Bartha József), május 4-től a hónap minden vasárnapján 10 órától drámaelemzés és 11.30-tól látványtervezés. Tanárok: Csép Zoltán (május 4.), Lázok János (május 11., 18.), Balási András (május 25.) valamint Bartha József, Dobre Kóthay Judit, Jeremiás Imelda Bianca (május 4., 11., 18., 25.). A drámaelemzés-előkészítőt a teatrológia szakra jelentkezőkkel közösen tartják. Audiovizuális kommunikáció – multimédia szak (osztályvezető tanár: Kós Anna), május 4-től a hónap minden vasárnapján 10 órától. Tanárok: Kós Anna (május 4. és 25.), Szász Attila (május 11.), Jakab Tibor (május 18.). Zenetanári szak (osztályvezető tanár: Elekes Márta-Adrienne), május 9-től minden pénteken 17 órától általános zenei ismeretek, ének-zene tárgyakból. Tanárok: Elekes Márta-Adrienne, Molnár Tünde, Makkai Gyöngyvér, Csíky Csaba, Csíky Boldizsár, Buta Árpád Attila (május 9., 16., 23., 30.; június 6., 13.). Bővebb felvilágosítást telefonon, a 0265/266-281- es telefonszámon, e-mailen a [email protected] vagy mailto:[email protected] címeken, és személyesen a Köteles Sámuel utca 6. szám alatt, az egyetem titkárságán lehet kérni. Honlapcím: https://www.uat.ro. Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 5.Évad végi összegzés a Marosvásárhelyi Nemzeti SzínházbanEbben az évadban 316 előadása volt a két társulatnak és több mint negyvenkilencezer nézője, ami 24 százalékkal több mint az előző évadban. 20 bemutatóra került sor, és tizenegy vendégelőadásnak adott otthont a színház. Az alábbiakban néhány nyilatkozattal tekintünk vissza a 2013/2014-es évadra. Gáspárik Attila vezérigazgató: „Úgy érzem, hogy a színház felvette azt a sebességet, amit három évvel ezelőtt terveztünk. Végig hittem abban, hogy a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat sokkal többre képes, mint ahol volt, habár a Kulturális Minisztérium élén történt változások nem szolgálták a színház ügyét. Úgy érzem a társulat összefogásán, akaratán múlik, hogy sikerüljön megerősíteni azt az előkelő helyet, amit ma a színházunk országos szinten elért, illetve hangsúlyosabban jelen lenni a nemzetközi színházi porondon” – mondta el a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Beszámolójában elégedetlenségét fejezte ki az erdélyi önkormányzatokkal szemben, amelyek megítélése szerint, kevés hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lakosság minőségi színházi produkciókat láthasson. A Liviu Rebreanu Társulatnak ebben az évben nyolc premiere volt és 133 előadást tartottak, amelyet több mint 15 ezer néző látott. Ehhez adódik még közel háromezer néző, akik kiszállásokon, fesztiválokon nézhették meg a társulat előadásait. Alina Nelega szerint: „Közel három év elteltével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának sorsában irányváltásról beszélhetünk. A határozott kanyar, mely a mai valósághoz és az európai értékekhez csatlakozó színház felé irányul, egy lépést jelent nagyobb léptékű, a román és nemzetközi színházi jelenség érték-áramlatába illeszkedő projektek tervezése felé. Ám mindebből semmi nem volt lehetséges a társulat színészeinek meghatározó hozzájárulása nélkül, mely társulatról büszkén állítom, hogy valóban értékes, nyitott, lelkes, örömmel dolgozó művészekből áll. Nyilvánosan is gratulálok nekik komoly munkájukhoz, és együtt készítünk a közönségünknek még izgalmasabb művészi projekteket a következő évadra” – zárta értékelőjét a román társulat művészeti vezetője. A Tompa Miklós Társulat Marosvásárhelyen összesen 183 előadást tartott, amit több mint harminckétezren láttak. Ebben az évadban 12 bemutató előadást tartottak, ebből négyet a nagyteremben, hetet a kisteremben és egyet az underground teremben láthatott a közönség. Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője szerint az elmúlt évad beváltotta azokat az elvárásokat, amiket célul fogalmazott meg. „Elindultunk azon az úton, aminek a végén bizonyosság megérkezni. Csodálatos elégtétel, hogy ez a csapat, akik csináljuk és akikkel csináljuk nekem való közösség” – értékelte Keresztes Attila. A nagyteremben először Varró Dániel – Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát mutatták be Keresztes Attila rendezésében, 2013. októberében. Ezt követte novemberben az Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című tragikomédia, Tufan Imamutdinov rendezésében. Szilveszteri előadásként került repertoárra Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés vígjátékának ősbemutatója, Sebestyén Aba rendezésében. A nagytermi bemutatók sorát áprilisban Pierre Beaumarchais Figarója zárta, Keresztes Attila rendezésében. A Tompa Miklós Társulat a kisteremben Páskándi Géza Kalauz nélkül című drámájának felolvasószínházi előadásával emlékezett a szerző születésének 80 éves évfordulójára a Magyar Dráma Napján. Rendező: Gáspárik Attila. Októberben került sor az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz bemutatójára Sorin Militaru rendezésében. Kemény János születésének 110. évfordulójára, a 100 éves Kultúrpalota rendezvénysorozat keretén belül került sor a Kemény János Mester című színművének ősbemutatójára László Csaba rendezésében. Ezt követte a Szilágyi Domokos verseiből készült pódiumműsor Kényszerleszállás címmel, Gáspárik Attila előadásában. Februárban Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő című drámáját vitte színre Harsányi Zsolt. Improvizációkból született az Ördög próbája című előadás, amelyet Radu Afrim rendezett, majd márciusban került sor Szabó Magda – Bereményi Géza Az ajtó című premierjére Kincses Elemér rendezésében. Az előadással a színház Farkas Ibolya színművész 75. születésnapját és színészi pályájának 55. évét ünnepelte. A kistermi előadások sorát a szintén improvizációkból készült TwiLike-Lájkonyat, vámpírjáték, vagy amit akartok bemutatója zárta Balogh Attila rendezésében Az évad repertoárját az elmúlt évadokból áthozott előadások tették változatosabbá. Az évad során látható volt Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román című színműve, Carl Orff Carmina buranája táncszínházi előadás formájában, Makszim Gorkij: Mélyben (Éjjeli menedékhely) színműve, I.L. Caragiale Megtorlás című drámája, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciói, Székely Csaba drámái, a Bányavirág és a Bányavakság, Shakespeare A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása, Háy János A Gézagyerek istendrámája, valamint Medgyessy Éva Rekviem egy hazáért monodrámája. Számos vendégelőadás is tarkította az évadot. A Katowice-i Teatr Śląski Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő előadását mutatta be Marosvásárhelyen Keresztes Attila rendezésében. Vendégszerepelt Bogdán Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, az Ady Endre előadóestet májusban láthatta a helyi közönség. Bérletes vendégelőadásként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház J.B.P. Moliere A fösvény és Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című előadásai vendégszerepeltek Bocsárdi László rendezésében. Az évadot pedig a Kolozsvári Magyar Opera Trubadúr című operája zárta. A Tompa Miklós Társulat számos fesztiválmeghívásnak tett eleget, ahonnan a művészek több rangos díjjal tértek haza. Az évad elején, októberben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciója Székely Csaba Bányavakság című előadásával vett részt a dráMA kortárs színházi találkozón Székelyudvarhelyen. Ezt követte a gyergyószentmiklósi – Nemzetiségi Színházi Kollokvium, ahol a Bányavakság mellett a Bányavirág előadással is szerepelt a társulat. Szintén a Bányavakságot mutatták be a bukaresti Országos Színházi Fesztivál (FNT) – keretén belül. November végén rendkívüli meghívást kapott a lengyelországi katowicei színháztól a társulat, ahol Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) című előadását mutatta be Keresztes Attila rendezésében. A színház eleget tett a Thália Színház meghívásának is, a Humorfesztivál kiegészítő rendezvényeként mutatták be Budapesten Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című előadását. Májusban Miskolcon vendégszerepelt a társulat Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) és Székely Csaba Bányavakság előadásaival, amelyet az aradi Nemzetközi Új Színház Fesztivál követett, ahol az Az ördög próbáját mutatták be. Az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, Sepsiszentgyörgyön B. Fülöp Erzsébet a legjobb női főszereplő díját és Galló Ernő a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta az Ördög próbájában nyújtott alakításukért. Az fesztiválon egyébként a Tompa Miklós Társulat előadása volt az egyetlen magyar nyelvű beválogatott előadás. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában a Tízen a filmért (10 PENTRU FILM) programjába Berekméri Katalin, a társulat színművésze kapott meghívást. Júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hozta el az év egyik legrangosabb elismerését. Az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz nyerte a szakmai zsűri különdíját. Temesváron a Európai Előadóművészeti Fesztivál – Román Dráma Fesztivál (FDR)-on a Bányavakság szerepelt, a fesztiválszezont pedig a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja XXVI. zárta, ahol a társulat két előadását is beválogatták a versenyprogramba: Székely Csaba Hogyne drágám és – Euripidész nyomán Székely Csaba írta Alkésztisz című előadásokat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházi az előadásokon kívül is sűrű évadot tud maga mögött. A város legnagyobb kulturális intézményeként számos kulturális rendezvénynek volt szervezője, kezdeményezője és partnere. Ebben az évadban sikerült Marosvásárhelyre hozni az UNITER gálát, a romániai színházi szakma legrangosabb seregszemléjét, amelynek társszervezője volt a Nemzeti Színház. A gálán a legjobb román dráma díjával díjazták Alina Nelegát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulat művészeti vezetőjét, kortárs drámaírót. A Dugóban (În Trafic) című dráma ősbemutatójára június végén került sor. Novemberben ismét helyet adott és partnere volt a színház a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelynek keretében többek közt a Kaláka együttes is koncertet adott. Áprilisban a Szomszéd néni Produkciós Iroda, Badár Sándor, Badár Tamás- Humorfeszt Gála rendezvényének volt partnere a Nemzeti. Az évfordulók, világnapok alkalmával is számos rendezvényt kezdeményezett a Nemzeti Színház. Vásárhelyi filmszínészeknek állított emléket az 21. Alter-Native rövidfilmfesztivál első napján, a Kultúrpalota galériájában megnyitott Lohinszky Loránd & Ion Fiscuteanu elnevezésű fotókiállítás. A 100 éves Kultúrpalota ünnepi rendezvénysorozatához a színház kultúrpalotabeli éveiről készült fotókiállítással csatlakozott 2013. december 3-án. Karácsonyhoz közeledve a színház a kicsikre is gondolt: míg a Tompa Miklós társulat színészei december 24-én délután angyalváró játszóházzal szórakoztatták az óvodás és kisiskolás korú gyermeket, a Liviu Rebreanu Társulat hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett ajándékgyűjtést, mely ajándékokat az Ír mese című előadás után osztottak ki az ifjú közönségnek. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a román illetve magyar kultúra napjainak (január 15. és január 22.) alkalmából társszervezőként vett részt a Zanza Kávézóban megszervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! / Citeşte-le târgumureşenilor! elnevezésű ikerrendezvényen. A színház bekapcsolódott az országos szintű Iskola másként című alternatív oktatási programba is, melynek keretén belül egy héten keresztül több mint 450 diákot látott vendégül színházi előadásokra és kulisszajárásra. 2014. árpilis 23-án a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen ünnepelte William Shakespeare születésének 450. évfordulóját. A Látó ünnepi lapszámának bemutatását követően a Tompa Miklós Társulat színészei olvastak fel Shakespeare-ből ihletett kortárs szonetteket, ezenkívül Shakespeare-előadások vetítésére és fotókiállításra is sor került az eseménynek otthon adó G. Caféban. Idén a Nemzeti első ízben vett részt a Maros Megyei Múzeum által szervezett Múzeumok éjszakája elnevezésű programsorozatban. A színház előcsarnokában berendezett Színházi Kávézóban a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila Legendák és valóság. 60 év színészképzés Marosvásárhelyen című színháztörténeti előadást tartott, az emeleti előcsarnok Marx József emlékkiállításnak adott helyet, melyet a 100 éve született marosvásárhelyi fotóművész tiszteletére hozott létre a Marx József Fotóklub. A több mint 500 látogató nyeremények fejében felmérhette a színház történetére vonatkozó ismereteit, megtekinthette régi előadások felvételeit illetve színházi jelmezeket próbálhattak fel. Idén alakult meg a színházkutató központ a Nemzeti Színház keretén belül. A színházalapítástól kezdve napjainkig terjedő gyűjtemény nagy részét már digitalizálták és kivonatokat jelentettek meg a Nemzeti Színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro. A színházi örökség megvédése és ápolása mellett a színházkutató központ emléknapok, kiállítások és konferenciák szervezését is célul tűzte ki, továbbá azoknak a diákoknak, doktorandusoknak kívánja elősegíteni a munkáját, akik szakdolgozatukat a marosvásárhelyi színházművészetről írják. Az évadzárón Gáspárik Attila az erdélyi színjátszás kapcsán mondta el: „Örömmel tölt el, hogy Erdélyben a színházművészetnek sikerült újrafogalmaznia magát, úgy Kolozsváron, mint Sepsiszentgyörgyön vagy Temesváron” – zárta az értékelőt a vezérigazgató. 2014. július 15.Felkészítők hete......a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Mint arról korábban is beszámoltunk, ez évben is ragaszkodik régi hagyományához a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: a magyar művészeti karon e hónap 21-e és 26-a között esedékes felvételi vizsgák előtt egy hétig intenzív felkészítőket tartanak a jelentkezőknek. E rendezvényeknek kettős célja van: egyrészt valóban segítség a felvételizni kívánóknak felkészülésükben, másrészt betekintést enged az intézmény oktatási rendszerébe, tantárgyaiba, sejteti a sikeres vizsgához szükséges kívánalmakat. Az intenzív felkészítők hete tegnap kezdődött, és e hét szombatjáig, július 19-ig tart. A jelentkezők a www.szini.ro honlapon megtalálják a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok listáját – mi is közzétettük ezt egy korábbi lapszámunkban –, az alábbiakban pedig a felkészítők programját közöljük. Ami az alapképzést illeti, a színész szakra jelentkezőknek hétfőtől péntekig, a Köteles Sámuel utcai egyetem 26-os számú termében délelőtt 10 órától tart felkészítő képzést Berekméri Katalin és Harsányi Zsolt. A látványtervező szakra felvételiző leendő hallgatók ugyancsak hétfőtől péntekig, délelőtt 10 órától vehetnek részt Bartha József, Dobre-Kóthay Judit és Jeremias Bianca Imelda felkészítő óráin az intézmény Kemény-termében. A teatrológia szakra jelentkezőknek az egyetem 33-as termében délelőtt 10 órától tart felkészítőt Balási András (kedden) és Ungvári Zrínyi Ildikó (csütörtökön és pénteken). Akik az audiovizuális kommunikáció-multimédia szakra szeretnének felvételt nyerni, azok az intézmény 36-os termében délelőtt 10 órakor vehetnek részt Jakab Tibor (kedden) és Kós Anna (szerdán, csütörtökön és pénteken) felkészítő óráin. A zenetanár szakra felvételizők számára a felkészítő reggel 9 órakor kezdődik: kedden Molnár Tünde, szerdán Benedek Tibor Magor, csütörtökön Csíky Boldizsár, pénteken Makkai Gyöngyvér és szombaton Buta Árpád készíti fel őket a vizsgára. Ami a magiszteri képzést illeti, teatrológia- impresszárió (művelődésszervezés) szakon ma (kedden) 17 órakor Balási András, szerdán 17 órakor pedig Kuti Csongor foglalkozik a felvételizőkkel. A drámaírás szakra jelentkezők pedig az alapképzéses teatrológia szakra felvételizőkkel közösen vehetnek részt a felkészítőkön, az egyetem 33-as termében, ma, csütörtökön és pénteken délelőtt 10 órától. További információk a www.szini.ro honlapon, a [email protected] címen, illetve a 0265/266-281-es telefonszámon láthatók, kérhetők. Knb., Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 13.Formabontó könyvbemutató a marosvásárhelyi Underground terembenBodor Johanna táncművész, koreográfus „Nem baj, majd megértem” című kötetének második kiadását mutatják be Marosvásárhelyen november 14-én, pénteken 19 órától a Nemzeti Színház Underground termében a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretén belül. A kolozsvári születésű Bodor Johannát a vásárhelyi közönség eddig a Kőműves Kelemen, a My Fair Lady és a Caligula című eladások koreográfusaként ismerhette meg. Az 1983-ban induló történet főszereplője a balerinának készül 18 éves Johanna, aki Bukarestben él értelmiségi szüleivel. A család úgy dönt, Magyarországra költözik. Először a szülők tudnak átlépni a határon, a lánynak még legalább két évet kell egyedül otthon maradnia, a régi viszonyai között új életet kezdenie, készülnie a balettvizsgára, az érettségire, itthoni életük felszámolására. Kapaszkodókat keres, holott elszakadnia és szakítania kell. Felkavaróan szinte emlékezés a sorsfordító esztendőkről, a felnőtté válásról, a tánc és a balett beavató rítusairól, a test függéséről és szabadságáról, valamint pontos beszámoló egy abszurd-kegyetlen diktatúra mindennapjairól – írja a könyvről a litera.hu. A könyvbemutatón közreműködik Berekméri Katalin, Kiss Bora és Gáspárik Attila. maszol.ro 2014. december 5.Double BindŐsbemutató – erdélyi magyarokról és románokról Új, igencsak érdekesnek ígérkező bemutatóra kerül sor szombaton este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Olyan előadást láthat első alkalommal a közönség, amelyben ismét együtt szerepelnek a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu társulat művészei, akik a Kincses Réka író, rendező és Alina Nelega drámaíró által jegyzett szöveg létrejöttéhez is tevékenyen hozzájárultak. Mert a Double Bind című előadás ősbemutató: két nyelven zajló dokumentum-színházi produkció, amely az erdélyi, marosvásárhelyi román-magyar viszonyról, nacionalizmusról, individualizmusról, helyi öntudatról és európaiságról szól. Ahogy az alkotók ígérik: nyersen, őszintén, az egymás elfogadásába, elismerésébe vetett hittel. A közelgő premierrel kapcsolatosan csütörtök délben tartottak sajtótájékoztatót az előadásnak is helyet adó Underground teremben. Az érkezőket a darab szerzői és játszói körében Gáspárik Attila vezérigazgató fogadta, aki elmondta: olyan előadással készülnek, amelyről valószínűleg nagyon sokat fognak írni. – Úgy gondoltuk, hogy ha nem találunk olyan szöveget, amely rólunk, erdélyi, vásárhelyi magyarokról és románokról szól, akkor írunk egyet. A produkció nem Az igazságot mondja ki, hiszen mindkét félnek megvan a maga igazsága. Azt próbáltuk inkább elérni, hogy a közönség, illetve a művészek az alkotó szerepében elgondolkodjanak azon, hogy mit jelent az az interkulturális zóna, amelyben élünk. Ennek a hatásairól próbálunk beszélni. Olyan állomás ez a színház életében, amelyet szándékosan kerestünk: ez a programpont nagyon pontosan benne volt a terveinkben, repertoár- stratégiánkban. Hiszen benne élünk a román- magyar kérdéskörben, és a színház egyik feladata, hogy a világot megismerje, megismertesse. Mi az együttélés és a problémák megoldásának kérdéskörét tárgyaljuk, és azt a second life-ot provokáltuk, amelyben nem viselkedünk, hanem megjegyzéseket teszünk egymásról. Az előadásnak ugyanakkor nem az a dolga, hogy megoldja ezeket a problémákat, és valószínűleg nagyon sokan szidni fognak érte majd minket. De úgy éreztük, hogy kell ezekről a dolgokról beszélni. Kincses Réka hozzátette, a nyelv szerepe központi kérdése a produkciónak. – Nagyon örvendtem az ötletnek és annak, hogy Alina Nelega meghívott, mert mindez teljes mértékben abba a vonalba illeszkedik, amely szerint én dolgozni szeretek. Ugyanakkor engem is nagyon érdekel az erdélyi közösségek sorsa, és szeretem Alina őszinte, szókimondó drámáit is. A munka nagyon jól ment, sikerült találni egy olyan közös utat, amely nem kompromisszumot jelent. Dokumentum-színházi előadásról van szó, amelynek megírását a színészek saját történeteikkel, érzéseikkel is elősegítették. Nagyon nyílt kártyákkal játszottunk, igencsak kínos érzéseket is hajlandóak voltunk beilleszteni, mert meggyőződésünk, hogy a sok kimondatlan dolog képezi azt a falat, amely a két közösséget elválasztja egymástól. És közben nagyon sokat megtudtam saját magunkról is. Nagy élmény volt belenézni a másik tükrébe. Ebből a lelki folyamatból, a csoportdinamika lekövetéséből született meg az előadás. A dramaturgia egy bizonyos felszínről indul és eljut a mélységekig. Én azt szeretném, ha a produkció segítségével rés ütődne azon a falon, amely elválaszt minket egymástól. Alina Nelega elárulta, nagyon régóta szerette volna színpadra vinni ezt a projektet. – Évek óta szerettem volna írni valamit a szülővárosomról és a benne élő román és magyar közösségről, de mindig akadályokba ütköztem. Végül rájöttem, hogy ameddig nem áll mellém egy magyar társszerző, addig ez nem sikerül. Én is nagyon sokat tanultam a közös munkából, a próbafolyamatból. Ez az első dokumentumszínházi előadásom, és ez teljesen más technikát, színpadra vitelt követel meg. Remélem, sikerült olyan produkciót alkotnunk, amelynek kapcsán hajlandóak vagyunk elfogadni egymást, és amelyből mások is, mi is megérthetjük, hogy a valóságnak több rétege van. És hogy melyik realitást tükrözi az előadás, azt a közönség dönti el. A produkcióban részt vevő színészek közül többen megosztották gondolataikat, egyöntetű véleményük szerint olyan dolgokat érintett meg az előadás, amelyeket eddig némiképp szándékosan figyelmen kívül hagytak. Nagyon őszinte és nagyon személyes a produkció, amely egyrészt ezért kockázatos vállalkozás, másrészt közelebb hoz bennünket egymáshoz. Egyformán igazságos, avagy igazságtalan magyarral és románnal egyaránt, nincsen kivételezés, durván a képünkbe mondja a maga igazát. Nem arról szól, hogy feladjuk az identitásunkat, épp ellenkezőleg: tudjuk és vállaljuk fel azt, de közben fogadjuk el a másikat. Végül Alina Nelega szavai zárták a sajtótájékoztatót. – Az előadás nagyon egyszerű. Nincsenek díszletek, a színészek hétköznapi ruhákban játszanak. Mindezt azért vállaltuk fel, mert számunkra a hitelesség a legfontosabb. Az a hitelesség, amely a ma emberéhez szól, hozzánk, marosvásár.helyiekhez, akik itt élünk, Erdély közepén. A Double Bind bemutatójára december 6-án, szombaton 19 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében. A premiert követően az érdeklődők december 7-én (vasárnap), illetve december 20-án (szombat) nézhetik meg az előadást. Mindkét alkalommal 19.00 órai kezdettel, ugyanott. Szereposztás: Claudiu Banciu, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Andrei Chiran, Csíki Szabolcs, Cristian Iorga, Laura Mihalache, Pál Emőke, Elena Purea és Monica Ristea. Zene: Ada Milea. Szövegek fordítása: Kacsó Judit-Andrea és Florentina Váry. Rendezte Kincses Réka és Alina Nelega. Román és magyar nyelven játszott, kölcsönösen feliratozott előadás. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 17.A sors játszik velünk?Beszélgetés Szávai Gézával A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a magyar kultúra napját felolvasó-színházi előadással ünnepli. A küsmödi születésű, Budapesten élő prózaíró, Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című drámájának erdélyi ősbemutatójára kerül sor január 22-én 19 órakor a színház Underground termében. Az előadást követő beszélgetésen a közönség is faggathatja a szerzőt. Előzetesen mi is feltettünk néhány kérdést neki. – A regényíró "futó kalandja" az Akit átvisznek a hegyen, vagy mélyebb érdeklődés, távlatosabb, "komoly szándék" fordította a dráma felé? – Az életünk részeként foglalkoztatott a dráma, nem pedig műfajként. Hiszen a dráma úgy vesz körül minket, mint a levegő. Nem csupán körülvesz, hanem állandóan bennünk van, lüktet, mint a ki-be lélegzett levegő, hogy a hasonlatnál maradjunk. Én igazi nagy drámaként éltem meg gyerekként azt, hogy az emberektől mindent elvettek. Nagyapáim nemzedéke erre szinte ráment, de a gyerekek és az unokák sem úszták meg. Még ünnepelniük is kellett a lemondást a közösségi érzés jegyében. Senki nem akarta ezt, mégis megtörtént… És vagy három évtizeddel később a rendszerváltozásnak és privatizációnak nevezett komédia keretében velük (!) ismétlődött (ismétlődik azóta is) ama nagy dráma fordítottja: a mindenkiét egyéneknek adják. Egyéneknek, nem mindenkinek… És zajlik az a hatalmas dráma, amit alig képes átfogni az egyes emberi elme, mert két ilyen hatalmas, ellentétes folyamat több százmilliós embertömeggel még nem zajlott ilyen rövid idő alatt a történelemben (mindennek a kollektivizálása, majd mindennek a tragikusan átláthatatlan, primitív szétkapkodása, szétráncigálása). – Ezek szerint a kortárs drámák kinn az életben, a színházon kívül zajlanak? – A kérdés provokál, és csapdát állít, de megkísérlem kikerülni. Igen, az élet tele drámával. Akkor is, és ott is tele az élet drámával, ahol nincs is színház. De saját műfajomról, a regényről is elmondható: ott is regények zajlanak az emberekkel, ahol ezt nem írják regénybe… Fiatalkoromban ez volt az én regényírói életem drámája. Végeérhetetlenül ünnepeltük a Nagy Kondukátort, és közben azon kellett gondolkodnom, hogy ami velünk történik, azt nem lehet, nem szabad regénybe vagy drámába írni. És akkor mégis megpróbáltam regénybe írni ezt a mindannyiunkat érintő, történelmi súlyú drámát, ami kitöltötte az életünket. Úgy gondoltam, megtaláltam azt a formát, amelyben ez a léthelyzet megjeleníthető. Megírható, ábrázolható. Tudtam, hogy nem közölhető, de úgy gondoltam, hogy ha a kéziratot elveszik tőlem, akkor sem zárhatnak be érte, mert védhető, ahogyan az élet is védeni igyekszik magát. A makacs ("köposz") Molnár Vencel nem lép be a kollektívbe, végletekig elszánt, nem fél. Gyerekük sincs (ez megint egy dráma, hogy miért nincs), vesztenivalója sincs az életén kívül. Már mindenki belépett, már kulákok sincsenek, őt "megszüntették mint kulákot". Az újságok megírják, hogy győzött a szocializmus. De ott van Molnár Vencel. És a szocialista Románia két magyar szekusa, Kovács Coloman és Zudor Antal egy éjszaka elviszi a fekete kocsival Molnár Vencelt. És másnap reggelre Molnár Vencel tényleg önként kéri, mi az, hogy kéri: követeli, hiszen neki joga van belépni a kollektívbe… A regényben aztán mindhármuk későbbi sorsa is felvillan. – Tehát azt a nagy emberi drámát, amelyről beszélsz, regényben, méghozzá "védhető" regényben írtad meg? – Regényben írtam meg a drámát. 1986-ban fejeztem be, Oszlik a bál – Utójáték címmel jelent meg (eddig kétszer) a rendszerváltozás, 1989 után. És megírása idején azért gondoltam védhetőnek, mert ha engem is vallatnának, mint Molnár Vencelt, akkor "igazoltan" állíthatnám, hogy kérem, ebben a regényben is győzött a szocializmus. Molnár Vencel beállt… És volt még tartalékban egy "drámai" érvem. Szeretném büszkén azt mondani, hogy miként a japán harcosok, az esésből, a zuhanásból is emelkedési energiát akartam nyerni. De nekem nincs jogom a nyomorúságomról ilyen rafinált nagyképűséget állítani. – Azt akarod mondani, hogy a védekezés stratégiája is benne foglaltatik a regényben, vagy miként mondod, a regényben megírt drámában? – Igen. Ha megtalálják nálam a kéziratot (egy példányt persze sikerült közben külföldre juttatnom, másikat apám méhesében rejtettem el), szóval, ha engem bevisznek, akkor azt mondom a vallatóknak: ebben a regényben nekem nincsen egyetlen mondatom sem! Mert tényleg nincsen egyetlen elbeszélői mondat sem a könyvben. A szereplők beszélnek: magukban, egymással, abszolút egyénien, nagyon sajátságos stílusban… Én a magam (szerzői!) nevében egyetlen olyan mondatot sem tudnék mondani, mint a szereplőim! – Mégis szervesen összeállt a regény. – És sok évvel később, múlt nyáron ennek a regénynek azt a drámai részét, amelyben a szekusok egy éjszaka átviszik a Kárpátokon Molnár Vencelt (sőt éreztetik, hogy meg sem állnak akár Szibériáig!), könnyen "írtam át" drámába. Hiszen csupán jelölnöm kellett, ki beszél. És felhangzik ez a többszólamú, komikusan groteszk történet, melyben előttünk válik hihetővé: megtörik, akit átvisznek a hegyen. – Végül is regény- vagy drámakísérletről beszélhetünk? – Regényként teljesen egyértelműen: regényszerű regény! Megjelent orosz és román fordításban is. Az eredeti magyar változat mintájára "kivontuk" a román regényből is a drámát, megjelenés előtt áll. Az orosz drámaváltozat is készül… A drámát kísérletnek érzem (most már több nyelven). És engem az életben zajlott dráma általánosan (más helyütt, más korban is) érvényes emberi hozzáférhetősége, átélhetősége érdekel. Az pedig színpadra vihető, és ebben nagyon nagy szabadságot kínál a szöveg a színházi embereknek. Fantasztikus élményem volt Budapesten az Írók Boltjában, amikor a drámakötetet bemutattuk. Az Örkény Színház művészei olvastak fel belőle egy részletet. Az eseményt moderáló Bán Magda két sorba helyezte el a színészek székeit: elöl kettőt, mögéjük a Molnár Vencelét. Mintha a fekete kocsiban ültek volna. És amint olvasni kezdték a számukra egyenként fura szövegeket, hirtelen ők is, mi is arra eszméltünk, hogy élni kezd az összhangzat… Izzik a helyzet és a szövegegyüttes. – Ezek szerint igen jelentős a rendező szerepe. A vásárhelyi felolvasó-színházi előadást Gáspárik Attila rendezi. Mit vársz el tőle? – Tőle is, a felolvasó színészektől (Berekméri Katalin, Benedek Botond, Varga Balázs, Györffy András, Csíki Szabolcs) is arra a felszabadult kísérletezőkedvre számítok, amely a hangzás játékával, erejével idézi fel a drámai élethelyzetet. Hiszen ez a fontos. Az átélhető felidézés. Ennek útjai máris komoly változásokon esnek át. A színpadi technika, a teljesen megújult mozitechnika, az újabb vizuális csodák világa sok mindent átalakít, újabb színpadi kísérletek és esélyek felé lendítheti a drámát, de a csoda akkor is működik, ha három széken ülve elhitetik velünk a színészek: egy fekete dubában két szekus éppen viszi át a hegyen a makacs Molnár Vencelt. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 21.FelolvasószínházA Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén több helyszínen ünnepli a magyar kultúra napját, a magyar nemzeti himnusz megszületésének évfordulóját. A felolvasó-színpadi sorozat keretében ezúttal Szávai Géza küsmödi születésű, Budapesten élő elismert prózaíró Akit átvisznek a hegyen című első drámája kerül bemutatásra január 22-én este 8 órától a színház Underground termében. Az erdélyi ősbemutató szereplői: Benedek Botond, Varga Balázs, Györffy András, Berekméri Katalin, Gáspárik Attila és Csíki Szabolcs. Szávai Géza saját regényéből adaptált színjátéka utazásra hív "Transzilvániában, két világ (Európa- Ázsia), két világrend – és két történelmi korszak – határvidékén" két szekussal és egy, a maradék méltóságához és csepp földjéhez foggal-körömmel ragaszkodó szegényparaszttal, Molnár Vencellel, aki nem hajlandó beállni a kollektívbe, ezért egy éjszaka érte jön a fekete autó... Az előadás után a szerző, Szávai Géza és Novák Zoltán történész részvételével közönségtalálkozóra kerül sor. A szerző a helyszínen dedikál. Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 28.Őszintén a román-magyar együttélésrőlKi nem mondott dolgoktól és hangosan kikiabált igazságoktól volt „fülledt” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground terme. A Double Bind című előadás után a román-magyar együttélésről szervezett beszélgetést a MagyaRománia/MaghiaRomânia társaság. „Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” Ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő. Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Rendkívül közvetlen előadásnak lehetnek tanúi a nézők, helyenként sokkoló, egy-két esetben talán túlzó jelenetek tárulnak elénk, amelyet mindenki természetesen a saját szubjektivitásának tükrében értelmez. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni például olyan jeleneteket, amikor a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja, hogy utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat. Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, akik saját tapasztalataikat osztották meg a színpadon. Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten. Mindkét fél részéről elutasításban részesült, természetesen a magyarok felháborodtak, hogy ők márpedig el nem utasítanának egy ilyen kérést. Őszinte vallomások hangzottak el a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katus által játszott Kincses Réka. A számos különbség láttán, egy dolog nyilvánvalóan átjött a nézőknek: bár óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona. Ezzel indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével románként magyarul tanul. Az első reakció a közönségből az volt, hogy „fájdalmas”. Fájdalmas volt ezt végignézni – mondta az egyik néző, és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás. Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét. Vigyék Bukarestbe, nyílt térre, és hívják meg a parlamenti képviselőket is két ülés között – ötletelt valaki. Abban is egyetértett minden jelenlevő, hogy szükség lenne román nyelvű kiadványokra, amelyekből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek is. Mindenekfelett pedig szükség lenne megbocsájtásra. Sok minden elhangzott, voltak, akik magukban tartották gondolataikat. Aki azonban részt vett az előadáson, majd a beszélgetésen, mély benyomással távozott a Nemzeti Színház Underground terméből. Becze Dalma Székelyhon.ro 2015. március 3.Gondolkodást provokáló előadásBartis Attila Marosvásárhelyen született szerző A nyugalom című drámáját mutatja be március 7-én, szombaton este fél nyolckor a kisteremben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A bemutatót megelőző keddi sajtótájékoztatón Gáspárik Attila színházigazgató beszélt a produkcióról, mérföldkőnek nevezte a színház életében, amely olyan témákat feszeget, amelyekre eddig nem volt példa. Arra a kérdésre, hogy miért esett erre a darabra a választás, Keresztes Attila művészeti igazgató elmondta, a tavaly már dolgoztak Radu Afrimmal, az Ördög próbája című előadáson, ami után megkérdezte a rendezőtől, folytatják-e a közös munkát, Afrim pedig azonnal rábólintott. Bartis Attila A nyugalom című regényével öt-hat éve találkozott Radu Afrim, a könyv bukaresti bemutatóján. Azonnal megszerette, és tervezni kezdte színpadra vitelét. A szombaton bemutatásra kerülő produkció dramatizált változat, amely A nyugalom című regény és a szintén Bartis Attila által jegyzett Anyám, Kleopátra című színdarab ötvözéséből született a próbafolyamat során. Az előadásnak nem célja a tabudöntögetés, érzelmileg kívánja megérinteni a nézőt: érzelmeket, erotikát, humort, zenét, szövevényes cselekményt, anya-fiú, nő-férfi kapcsolatokat mutat be a szétesés, a szexualitás viszonylatában. A sajtótájékoztatón elhangzott, nem a széles tömegeknek szánják a darabot, sokkal inkább egy szűkebb rétegnek, a rendező szavaival azoknak: „akik a jó irodalmat szeretik és nem a könnyű olvasmányokat”. Az előadás igényli a nézői értelmezést, provokálja a gondolkodást – hangsúlyozta Radu Afrim. Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon megérett-e a vásárhelyi közönség egy ilyen produkcióra, elmondták, a színház két lépéssel a közízlés előtt jár, ez egy kísérleti előadás, amely 18 éven felülieknek szól. A darab főszereplői: Bányai Kelemen Barna és B. Fülöp Erzsébet. Rendező: Radu Afrim, díszlettervező: Adrian Damian, jelmeztervező: Márton Erika, rendezőasszisztens: Berekméri Katalin. Antal Erika | Székelyhon.ro 2015. március 20.Életműdíjat kap Labancz Klára díszlettervezőA Romániai Színházi Szövetség (Uniter) életműdíjjal tünteti ki Labancz Klára romániai magyar díszlettervezőt a május végén Bukarestben tartandó gálán - közölte csütörtökön a román szakmai szervezet. A szövetség minden évben megszervezi azt az ünnepséget, amelyen a román színházi élet legfontosabb szakmai elismerésének számító díjakat osztják ki. Tavaly a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartották a gálát, az idén május 25-én a frissen felújított bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban lesz. A szervezet több életműdíjat adományoz, a díszlettervezői kategóriában Labancz Klára munkásságát ismerik el. Kiválóság díjat kap Peter Brook angol színházi és filmrendező, akinek a román színházi életre kifejtett jelentős hatását honorálják ezzel az elismeréssel. Az Uniter mindig az előző évadban bemutatott legjobb előadásokat, rendezői és színészi teljesítményeket ismeri el ebből az alkalomból. Három kritikus előválogatása nyomán minden kategóriában három-három előadást vagy jelöltet javasoltak díjra, a gálaünnepségen hirdetik ki, hogy ki kapja meg az elismerést. A csütörtökön közzé tett jelöléseknek van magyar vonatkozása is, hiszen a legjobb rendezői díjra Radu Nicát javasolták, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban állította színpadra a Futótűz című előadást. A libanoni származású, Kanadában élő és francia nyelven alkotó író, Wajdi Mouawad darabját elsőként a temesvári színházban mutatták be. A legjobb női mellékszereplő kategóriában Berekméri Katalin marosvásárhelyi színművészt is díjra javasolták Az ördög próbája című darabban nyújtott alakításáért. Ezt a produkciót tavaly a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatta be, rendezője a román Radu Afrim. A díjra javasolt alkotók között vannak a román színházi élet olyan jeles képviselői, mint Andrei Serban és Victor Ioan Frunza rendezők, valamint Vlad Ivanov, Sorin Leoveanu és Alexandra Fasola színművészek. erdon.ro 2015. május 19.Erdélyi pattDokumentarista színház a román–magyar viszonyról Marosvásárhelyen román és magyar színészek közreműködésével? Ebből még jó kis verekedés lehet – gondoltam, amikor először olvastam Kincses Réka és Alina Nelega közös, Double Bind című készülő projektjéről. Aztán arra gondoltam, hogy ennek valószínűleg csak akkor van értelme, ha kíméletlenül őszinte lesz, akkor viszont az előbbi félig-meddig vicces felvetés mégsem tűnik olyan lehetetlennek. Az immár kész produkciót vasárnap a Kolozsvári Rádió koncerttermében is bemutatták, és a verekedés valóban nem maradt el, jóllehet nem a közönség soraiban, hanem a színpadon, „in vitro" körülmények között – mégis meglepően hitelesen – zajlott le, a show részeként. A Double Bind tényleg kíméletlenül őszinte, a szereplők mindent kimondanak egymásról – románokról és magyarokról egyaránt –, amit a való életben is hallani szoktunk, de érdekes módon a nézőnek nem szorul el a torka vagy ökölbe a keze a hallottaktól, ellenkezőleg. Nevet – olykor kínjában, olykor őszintén. Mert tényleg nevetségesek vagyunk. Az előadás az előadásban felépítésű produkció rövid jeleneteket mutat be a projektben résztvevők saját történeteiből, illetve a másoktól hallott történetekből, olykor pedig betekintést enged a kulisszák mögé. Ilyenkor azt látjuk, hogyan oláhozzák és bozgorozzák egymást maguk a szereplők, mert szerintük „kizárólag a másik fél problémáival foglalkozik a készülő előadás". Előjönnek persze a kötelező történetek arról, hogy a kommunizmusban hogyan nyomták el, és állították félre a magyarokat, akármilyen jó szakemberek is voltak, és előkerülnek az ezekből a tapasztalatokból mai napig táplálkozó frusztrációk. „Nincs hazám, elvettétek a városomat is, nem akarlak látni benneteket, zavar, hogy itt vagytok" – üvölti az egyik magyar szereplő egy ponton, de a románok is elnyomottként jelennek meg a fele magyar, fele román város kórtörténetében. Két teljesen más kultúra feszül egymásnak, hiszen ahogy az előadásban is elhangzik: a román lakásoknak más a szaga. A magyaroknak is. Az ismeretlennel szembeni félelem szüli a gyűlölködést, így a szereplők megoldással nem is kecsegtető dilemma áldozatai. Double bind. Mexikói patt. Vagy mi... Ha megtanuljuk a másik nyelvét, a lelkünk egy részét is odaadjuk neki – hangzik el az előadásban. De hiába akar a Bukarestből Marosvásárhelyre költözött lány – aki attól szenved, hogy a nagyképű magyarok koszos cigányként, műveletlen balkániként tekintenek rá – megtanulni magyarul, ha egyszerűen nem létezik olyan románok számára készült tankönyv, amely ezt lehetővé tenné. Miért akar megtanulni egy román Romániában magyarul? – teszi fel a kérdést a román könyvesbolt vezetője, arra hivatkozva, hogy az ország hivatalos nyelve az övék. A magyar könyvesbolt üzletvezetője sem tud segíteni, és mivel annyira szokatlan a helyzet, akarva-akaratlanul ő is megbántja a fiatal román lányt. Persze előkerül a kisebbségi helyzetből komolyan profitáló, köpönyegforgató magyar politikus, a nacionalista román, aki nem is akarja ismerni a magyarokat, akik szerinte így is túl sok lehetőséget kapnak az országban, a dühtől és frusztrációtól elvakult székely jogharcos, aki elvakultságában egy kicsit sem jobb a román nacionalista figuránál, és még sorolhatnánk. A végkövetkeztetés a szokásos: a románok szerint a magyarok nem léteznek Erdélyben, a magyarok pedig a románokat nem hajlandók észrevenni. Más-más kocsmákba, szórakozóhelyekre járnak, máshogy nevezik az utcákat, és mert nem ismerik egymást, marad a gyűlölet. És még valami közös bennük: ugyanolyan szánalmasan nevetségesek. Double Bind – a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a Liviu Rebreanu Társulat közös előadása, 2014. Írta és rendezte: Kincses Réka és Alina Nelega. Szereplők: Claudiu Banciu, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Andrei Chiran, Csíki Szabolcs, Cristian Iorga, Laura Mihalache, Pál Emőke, Elena Purea, Monica Ristea. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2015. május 26.UNITER-díjat kapott Berekméri Katalin marosvásárhelyi színésznőA legjobb színésznő mellékszerepben kategóriában hétfő este Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésznője – közölte a színház. A díjat a Radu Afrim rendezővel színre vitt Az ördög próbája című előadásbeli alakításáért érdemelte ki Berekméri Katalint. – maszol.ro 2015. június 6.A megismerés folytonosságaBeszélgetés Gáspárik Attilával Hamarosan véget ér a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2014/2015-ös évada. Az idén ötvenedik életévét betöltött Gáspárik Attila vezérigazgatóval a múltról, jelenről, jövőről, rossz és jó döntésekről, a közelmúlt történelmének viszonylagosságáról beszélgettünk, tettük mindezt a marosvásárhelyi színházi élet valószínűsíthető szemszögéből, a kezdődő nyári szünet előtt. – Milyen volt a véget érő évad? A számokat, a statisztikát ismerjük, a hangulatra, a munkaviszonyokra lennék kíváncsi. – Igazán objektíven nem tudom értékelni, a mi szakmánkban minden szubjektív. Csak évek múlva fog kiderülni, hogy jók voltunk-e, avagy sem. Én úgy érzem, hogy kapacitásom maximálisát tudtam adni ebben az évadban, és ezt éreztem a kollégáim részéről is. Mi jelenleg ezzel a felállással, mind a humán, mind a reál résszel, költségvetéssel meg ilyesmikkel, ennél többet nem tudtunk volna nyújtani. Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással. Ennek legfontosabb része az előadás. Az előadás mellett szükséges az emberi, társadalmi érintkezés, az, hogy a színházba gondolkozni járjon az ember, hogy a legvidámabb előadásokon is feltegyünk az alapvető emberi létre vonatkozó kérdéseket. A kollégáim és az én olvasatomban a művészet és a színház a világ megismerésének egyik formája. Meg lehet ismerni a világot matematikával, kémiával, irodalmon, képzőművészeteken, színházon keresztül. Minket az érdekel, hogy ebben a közegben, amiben ma Marosvásárhelyen élünk, milyen a szerelem, a gyűlölet, a hatalom. Ezek viszonyai érdekelnek, ezt boncolgatjuk. Természetesen van amikor jól melléfogunk – ha mindent tudnánk, nagyon unalmasak volnánk. Ez az egyik része a színházunknak. A másik része: próbáltunk arra koncentrálni, hogy a vásárhelyi közönség lásson mást is. Lássa a beregszásziakat, katowiceieket, temesváriakat, sepsiszentgyörgyieket, a Kolozsvári Magyar Operát. Annyi fesztiválon sem voltunk nagyon régóta, mint az idén. Sok új szerzőt próbálunk felfedezni vagy újrafelfedezni – és ez utóbbi alatt egy nagyon tudatos, a kollektív emlékezetbe való behozatalt értem. Például Páskándi Géza, Molter Károly, Szávai Géza műveit megismertetni, a múltat szinten tartani. Nagyon fontosnak tartjuk az új szövegek – például Bartis Attila regénye – színpadra segítését, az új kulcsok keresését. Szentimentálisan ragaszkodtunk Bartis Attilához mint marosvásárhelyi szerzőhöz. Mindezeken belül pedig megpróbáltuk a színházhoz köthető események sorát biztosítani a közönségnek, értem ezalatt például a különböző gyerekprogramokat – rengeteg ilyet szerveztünk, mert úgy érezzük, hogy a fiatal generációnak is kell egy olyan élmény, ami meghatározó lesz az életében, és talán a színházat választja majd felnőtt korában akár tevékenységként, akár póttevékenységként. Itt évekig nem foglalkoztak a gyerekekkel. Egy-egy gyerekelőadás évente nem elég, folyamatosan nevelni kell a közönséget és a fiatalokat a színházi kultúrára. Ezen szellemiség részeként szerveztünk előadásokat, koncerteket, vettünk részt az Iskola másként programban. A Pál utcai fiúk című projekt nemcsak arról szólt, hogy egy előadást bemutattunk, hanem egy generációt felmutattunk a saját közönségének: "Igen, barátaim, ezek a fiatalok naponta elmennek mellettünk az utcán. És tudnak számítógépezni is, tévét nézni is, sportolni is, és a színpadon is megállják a helyüket". Összegezve: mi a színházra nemcsak előadásgyárként gondolunk, hanem egy olyan közösségformáló szociális intézményként, amelyik élő, organikus szerve ennek a városnak. Mindenről van véleménye és minden véleményét el is mondja, ugyanakkor megpróbálja katalizálni és generálni az eseményeket. Nagyon sok ellenségeskedéssel és jóindulatból született butasággal jár mindez. Nagyon nehéz a helyzetünk, amikor Toto Cutugno ingyen énekel két sör között, mert sokan utána arra gondolnak, hogy mi miért kérünk pénzt Berekméri Katus vagy Bányai Kelemen Barna fellépéseire? Az a gond ezzel, hogy az emberek lassan azt tanulják meg, hogy minden ingyen van, sőt, még adnak is valamit. Rengeteg rendezvényre ingyenes a belépés, és ez nekünk nem tesz jót. – Most töltötte az ötven évet. Az eddigi életpályára visszatekintve, főleg ami a vásárhelyi időszakot illeti, mi az, amit másként csinált volna, mind a művészeti egyetem rektoraként, mind a vásárhelyi nemzeti igazgatójaként? – Nem gondolkoztam ezen, még nem elmélkedem a múlton. Biztosan rengeteg hibát követtem el, és csak az érdekel, hogy hol hibáztam. Ennek ellenére nem hiszem, hogy másként csináltam volna bármit is. Két esetben tévedtem nagyon nagyot: amikor az egyetem rektora és amikor a színház igazgatója akartam lenni. Nem úgy volt, hogy álltak körülöttem az emberek és kérleltek, hogy vállaljam el ezeket a funkciókat. Szó sem volt ilyesmiről, sőt. Nagyon sokan azt javasolták, hogy ne tegyem meg ezeket a lépéseket. De én azt hittem, hogy mindenki, aki abban az intézményben akkor ott volt, teljes mellszélességgel, tudásával egy célt akar szolgálni: azt, hogy ebből a vidékiségből valahogy kitörjünk, hogy próbáljuk meg a többi intézményt magunk után húzni. Nem azt mondom, hogy egyedül voltam, de öt- tíz olyan embernél több nem volt mögöttem, aki valóban úgy gondolta volna, hogy akkreditálni kellene a könyvkiadót, bővíteni kéne az épületeket, új szakokat kellene indítani az egyetemen, mert fel fognak szippantani, ha nem terjeszkedünk, ha nem építünk. Sokaknak, akik panaszkodtak – és nagyon jó gondolkodású emberekről van szó –, a napjukat lefoglalta az, hogy panaszkodnak, és a tudat, hogy itt nem lehet semmin sem változtatni. Nagyon sokszor beleütköztem abba a rossz, vidéki kicsi szellembe, ahogy én szoktam nevezni, amely szerint úgysem lehet megváltani a világot. Egy vezető beosztású ember persze legyen paranoiás és higgye azt, hogy azért mondanak neki szépeket, mert azt kell mondani neki – ezért megpróbálom kiszűrni a valóságtartalmakat. Mostanában azt mondják, hogy jó, jó, de majd meglátod, amikor elmész, hogy mi marad utánad. Én nem hiszek ebben a gondolkodásban. Én Erdélyt nagyon-nagyon szeretem, annak ellenére, hogy körülbelül 18 éves koromban jöttem először Erdélybe. A Partiumban éltem, és óriási volt akkor a törés. Hetekig, hónapokig kizárt volt, hogy bármit is halljunk Nagyváradon Marosvásárhelyről. Csak az Új Életben láttam néha képeket, a tévé magyar adásából szereztem némi elképzelést. De tudom, hogy a legnagyszerűbb karrierek mentek el innen. Ez a szellem, amiről fentebb beszéltem, régebben is megvolt. De nem szabad erre gondolni, előre kell menni. Én biztos vagyok benne, hogy sok olyan embert tudtam nevelni, akik ezt a fajta nyugtalan, higanyszerű viselkedést örökölték és gyakorolják. Mert csak ezáltal fogunk tudni mi magunknak kényelmesen otthont teremteni. Ehhez az otthonhoz mindennap hozzá kell tennünk valamit! Ahogy lement a függöny, már azon kell járjon az agyunk, hogy holnap milyen lesz, és ezt a szellemet eleinte nagyon visszhangtalannak éreztem. Nagyot tévedtem abban, hogy azt hittem, itt sokan a tényleges változást akarják. Személyes kudarcként éltem meg nagyon sokszor azt, hogy miután megegyeztünk abban, hogy – most ezt képletesen mondom – holnap reggel megváltjuk a világot, jön egy SMS, amiben az áll, hogy bocs, de ma nagyon fáradt vagyok. A másik nagy csalódásom a kollektív emlékezet kudarca: büszkék vagyunk a nagyjainkra, de mindig átnyúlunk három-négy generáción. Ki beszél például Székely Jánosról, Csorba Andrásról Marosvásárhelyen? Jönnek az értesítések a temetőgondnokoktól, hogy lejárt ennek is, annak is a sírhelybérlési ideje. És kétségbeesetten számolom, hogy honnan szerezzek egy kis pénzt, hogy legyen még huszonöt évig sírja Kőszegi Margitnak Marosvásárhelyen. Olyanokról van szó, akik az életüket tették fel erre a városra, holott mehettek volna máshová. Tényleg nem vagyunk konzervatívak, tényleg teszünk a múltunkra. Ez az, amin nem tudok mozdítani. Nem tudom elérni, hogy bár egy utcát elnevezzenek valamelyik színészről, aki valamit tett Vásárhelyért. Legyen bár Harag Györgynek valami kicsi emléke valahol, egy házfalon. Európai, tüneményes elmék voltak, akik olyan korban adták vissza a hitet a művészetekbe, a romániai magyarságba, a kultúrába, amikor én nem tudom, hogy mi mit csináltunk volna. Az én generációmat ismerem. Elment. Az első adandó alkalommal az egész generációm elment. Osztálytalálkozón négyen-öten vagyunk. Mi nagyon csúnyán levizsgáztunk. És felelősek vagyunk legalább az új generációért, a gyerekeinkért, azért, hogy itt is érvényesülhessenek. Ha nem, akkor ők is el fognak menni. És aztán mint Charles herceg, évente egyszer idejövünk egy alapítvánnyal, nyitunk egy rezervátumot. A másik dolog, amit megtanultam ötvenévesen, hogy nincs ujjal mutogatás. Most vagyunk a hullám taraján. Nincs az, amit 25, 30, 40 évesen mondtunk, hogy "majd, ha odaengednek bennünket!" Odaengedtek. Mindenért mi felelünk! Óriási a felelősségünk, és még egypár évig nekünk ezt a munkát kőkeményen kell csinálnunk. Le kell peregnie mindenféle sértettségnek, karaktergyilkosság- kísérletnek, pedig ezekből is rengeteg akad. A furcsa anonimitás világát éljük, szerintem az ötvenes években éltünk így, ami a feljelentéseket illeti. Nem tudom, hogy ezeket mozgatja-e felülről valaki vagy csak spontán alakulnak ki. Nagyon sok "barátot" szereztem magamnak, amióta a Securitate irattárában kutatok, pedig csak annyit tudnak rólam, hogy ott dolgozom. Én nem fogok leleplezni embereket, engem a mechanizmus érdekel. Hihetetlen a hasonlóság: folyamatos szűrés folyik, akkor is folyamatosan kérdeztek embereket. És olyan egyszerű volt egy színésznek azt mondani egy hétfő délelőtti beszélgetésen, hogy "– Láttam a bemutatót a tegnap, művész úr. – Igen, ezredes elvtárs? – Magának kellett volna játszania a főszerepet!". És erre a művész úr megnyílt, és mindent elmondott a kollégákról, az öltözőbeli viccekről… Nem történt senkinek semmi baja, senkit sem ítéltek el, még vádemelés sem volt. Csak értesített a rendszer: vagyunk! És ezt a félelmet nem szeretném még egyszer megélni, pedig ebben élünk. Amióta ez a fajta tévé- igazságszolgáltatás fokozódott, azóta Bukarestből nem írtak alá még egy papírt sem. Senki nem mer semmilyen felelősséget vállalni. Így nagyon nehéz a közéletért dolgozni, így nagyon nehéz lesz vezetőket találni a különböző intézményekbe. – Valahova ide tartozik a plágiumügy is, valaki névtelenül megvádolta azzal, hogy plagizált a doktori dolgozataírásakor. Van-e valamilyen újdonság ezzel kapcsolatosan? – Az egy nyilvános feljelentés volt. Az egyetememet nem érdekli, és engem sem érdekel igazából a dolog, mert azt a dolgozatot én írtam. A koncepció a sajátom volt. A dolgozat arról szólt – és ha lesz időm, egyszer megírom magyarul is, mert nem tudtam úgy kifejezni magam román szaknyelven, ahogyan szerettem volna –, hogy egy középiskolai órát a tanár ma úgy tehet vonzóvá, ha színházként fogja fel az előadását. Ha ő a katedrát színpadnak tekinti, a diákokat pedig nézőknek, és eszerint építi fel az óráját, akkor nem ott adja le a leckét – mert ott nem lehet azt leadni –, hanem az óra hatásaként a diák hazamegy, és megtanulja azt. Erről szólt a dolgozatom. Formai hibákat követhettem el, de tény, hogy egy olyan könyvből idéznek, ami nem jelent meg a forgalomban sem, mert nem voltam vele elégedett. Valaki a karaktergyilkosságok eszközeként ezt is bedobta. Jelentkezzen, mondja meg a nevét, csináljuk meg a tesztet. Amióta igazgató vagyok, három rendőrségi ügy zárult le, három feljelentés ügyében nem indult eljárás, és még vannak papírok, megindított folyamatok. Feljelentettek a feddhetetlenségi ügynökségnél, ott is felmentettek (ez a negyedik volt), a munkaügynél. Nem tudom, hogy kik. Sokkal egyszerűbb volna, ha a mártír szerepében minden alkalommal sajtótájékoztatót tartanék, de ez nem fontos. Nem akarok ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Huszonöt éve tanítok. Huszonöt év alatt számos évfolyamot engedtem útnak, akik ma a magyar színjátszás derékhadát alkotják itt is és Magyarországon is. A tanítónő című darabom megkapta a Magyar Művészeti Akadémia díját. Mindezek mellett persze hogy bántja az embert a feljelentések sorozata, de tudomásul kell venni, hogy aki közéletre vállalkozik, annak az életéhez ez is hozzátartozik. Én nyugodtam alszom, várom, hogy mi történik, publikálok közben, könyveket próbálok írni, el lehet olvasni őket. Majd ítélkezik valaki… – A színházra visszatérve, a soron következő évadban is hasonló műsortervre, koncepcióra számíthatunk? – Igen. A hetvenedik évad következik, a mandátumom utolsó éve. Szépen akarok búcsúzni, ebben a pillanatban úgy érzem, hogy ennyi volt. De az ember nem ökör, hogy mindenben következetes legyen. Most úgy érzem, hogy nem indulok újra az igazgatói székért. Nem tudom elmondani, milyen a rendőrségen ülni és nyilatkozatokat írni. De nem csak emiatt. Volt egy művészi karrierem is, amelyet tizenvalahány évvel ezelőtt háttérbe szorítottam. Lehet, hogy kedvem lenne aktiválni, nem tudom. Most az érdekel, hogy jön egy román és egy magyar évad, ezeket készítjük elő, és szeretnénk még nagyobb közönséget bevonzani, még több embert huzamos ideig a színház vonzatában tartani, még több önkéntessel dolgozni – jelenleg hetven önkéntesünk van, neveljük őket az életre, a kultúra szeretetére. Ezek a feladataink, és biztos vagyok benne, hogy a következő évadban lesz egy-két olyan meglepetés, aminek nagyon sokan fognak örülni. Nagyon előrehaladott tárgyalásaink folynak például Tompa Gáborral arról, hogy harminc év után újra Marosvásárhelyen, a szülővárosában, az édesapjáról elnevezett társulatnál rendezzen. Milyen aberráció kimondani! Hogy ez ma Marosvásárhelyen örömünnep. Mit csinálhatott ez a színház, hogy harminc évig nem rendezett itt?! Mindenképpen nagy öröm lesz számunkra, ha úgy érzi, hogy a társulatunk felkészült a közös munkára, és a hetvenedik születésnapi előadást ő viszi majd színre. Ezenkívül nagyon sok fesztiválmeghívásunk van, készülünk Lengyelországba, jönnek-mennek az emberek, de ez természetes, igaz, a legtöbben jobb fizetésért, jobb helyre szerződtek. De mi nem vagyunk Barcelona, mi kisváros vagyunk – azt én sem hiszem el, hogy egyszer majd mindenki színházba fog járni vagy akkora színházi műhely leszünk, hogy a világ utánunk igazítja a karóráját. Egy célom van még: szeretnék egy romániai magyar színházi múzeumot létrehozni. Múzeumot a szó régi értelmében, tehát múltfeldolgozással foglalkozó kutatóközpontot, kiállításokkal, de nem olyanokkal, hogy vörös zsinór mögött látható a Tarr László cipője. Szeretném, ha valamivel tisztábban látnánk, mert a kisvárosok hajlamosak a mítoszteremtésre, az anekdotateremtésre. Legalább a könyvespolcokon találja meg az ember azt, hogy valójában hogyan is alakult meg a Székely Színház, miért alakult meg, kinek volt ott nagyobb érdeme. Az igazságot senki nem tudja, mint ahogy a saját tetteinket is az idő távlatából másként magyarázzuk. Egyre inkább úgy gondolom, hogy a történelem szónak nincs valós tartalma – ez egy nagyon bonyolult kérdés, amelyben mindenki felfedezi a saját maga igazságát, megtalálja a maga magyarázatát. Persze, ehhez az időben el kell távolodni, mert az érzelmi szálak még nagyon erősek, nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy olyan dolgokban vettek részt, amikben nem tudták, hogy részt vesznek. Példa erre a Székely Színház 1958-as magyarországi vendégjátéka, amely Kádár nagyszerű kirakatának bizonyult – különvonat, zsúfolt házak, óriási kritika, címlapok. Hazajöttek, és utána vagy ötven évig nem mentek többet Magyarországra. Ez arról szólt, hogy Romániában az erdélyi magyarság jó kézben van. Nem kell velünk törődni. A román kommunista vezetés elégedett volt – van Szentgyörgyi István művészeti intézetük? Van. Volt azelőtt? Nem volt. Volt 1946 előtt állandó vásárhelyi magyar színjátszásuk? Nem volt. Akkor miről beszélünk? És tudja, mi a furcsa? Hogy ez így van. Mi belevetjük magunkat abba, hogy milyen szép székely mítosz volt ez a színház, közben egy nagyon okosan kitalált, baloldali értékekre épített kommunista gondolkodásnak volt a lepárlása. És most nagyon nehéz azt mondani a színészeknek, hogy "ti igazoltátok a szocializmust". Ezért kell az időbeli távolság. Én gyűjtöm a történeteket, gyűjtöm a sztorikat, az összefüggéseket, és remélem, hogy lesz erőm és időm, hogy megírjam ezeket a dolgokat. És közben folyamatosan és paranoiásan nézegetek körbe, hogy vajon ma nem adjuk a nevünket valamihez, amihez nem kéne? Mert a történelem ismétlődik. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 8.Tíz bemutató, százhetven előadásÉvadzárás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban "Mindig elmondtam és elmondom most is, hogy a folyamatos építkezés híve vagyok. Nem hiszek abban, hogy egy évad alatt nagyon sok bemutatót tartunk, nagyon sok nézőt vonzunk, aztán hagyjuk az egészet, és mindenki idegbeteg utána. Ez a színház folyamatosan kezdte el felépíteni magát az utóbbi években – elsősorban azt a vonalat, folytonosságot keresi nagyon tudatosan, amely mentén a színházi aktus fontos dologgá válik az ember életében. Mi nem elsősorban szórakoztatóipart akarunk csinálni, mi egy polgárosodási, újrapolgárosodási folyamatot kívánunk beindítani a színházba járással" – nyilatkozta Gáspárik Attila a Múzsa című kulturális mellékletünk június hatodikán megjelent lapszámában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának szavait tükrözi az a közlemény is, amelyet a vásárhelyi intézmény vezetősége küldött el nekünk: az évadzáró, pontokba szedett statisztika a Tompa Miklós Társulat idei, immár hetvenedik évadában elért eredményeket összegzi. Eszerint újabb szakmai és közönségsikerekben gazdag évadot zárt a marosvásárhelyi társulat. Egy mondatban összegezve ez tíz bemutatót, százhetven előadást, közel negyvenezer nézőt, valamint számos díjat és fesztiválszereplést takar. Idén Tadeusz Bradecki, a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház művészeti vezetője, az oroszországi Tufan Imamutdinov, a Magyarországról érkezett Vidovszky György, Radu Afrim Bukarestből, Albu István Kolozsvárról, valamint Harsányi Zsolt, Kincses Elemér, Gáspárik Attila és Keresztes Attila rendezte Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat előadásait. Amit színpadra vittek: egy klasszikus Shakespeare-darabot (Szeget szeggel), egy Nobel-díjas író híres történelmi drámáját (Caligula), az egyik legolvasottabb magyar ifjúsági regényt (A Pál utcai fiúk), minden idők egyik legnépszerűbb magyar filmjét (Mágnás Miska), Dosztojevszkij egyik örök érvényű alkotását (Karamazovok), Bartis Attila, marosvásárhelyi származású író legismertebb regényét (A nyugalom), egy darabot a kisebbségek kisebbségéről (Szálkák), azt a művet, amely annak idején kikezdte az egyházat (Tartuffe), valamint két ősbemutatót felolvasószínház formájában (Molter Károly Tankját és Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című darabját). A 2014-2015-ös évadban vendégelőadóként érkezett Marosvásárhelyre a Nemzet Színésze díjjal kitüntetett Haumann Péter, Bogdán Zsolt színművész, Szalóki Ágnes előadóművész, Kulka János Kossuth- díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Kolozsvári Magyar Opera, A. G. Weinberger és meghívottjai, Berecz András mesemondó, Kovács András Ferenc költő, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Földes László (Hobo), a katowicei Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színház, a Magyar Állami Népi Együttes, a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, a Közép- Európa Táncszínház, az András Lóránt Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Groundfloor Group, a Maros Művészegyüttes, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban hét fesztiválon vendégszerepelt és további három kiszálláson vett részt: jelen volt a csíkszeredai VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon, az Országos Színházi Találkozón (FNT) Bukarestben, a tiszaújvárosi Határon Túli Színházak Fesztiválján, a IX. Deszka Fesztiválon Debrecenben, az aradi Új Színház Nemzetközi Fesztiválon, a XXII. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján, valamint szerepelt a budapesti Thália Színházban, a kézdivásárhelyi Városi Színházban és a lengyelországi Teatr Œl¹ski – Sziléziai Színházban. Ami az idén elnyert díjakat illeti, a legjobb női mellékszereplőnek járó UNITER-díj mellett (Berekméri Katalin) a társulat a legjobb előadásnak járó nagydíjjal (A nyugalom), a legjobb rendezésnek (Radu Afrim), valamint a legjobb színésznőnek járó díjjal (B. Fülöp Erzsébet) és az Árkosi Művelődési Központ különdíjával is gazdagodott az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon; a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján a Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját (Galló Ernő), továbbá az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által adományozott Kovács György-díjat (László Csaba) is a társulat színművészei kapták. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a marosvásárhelyi városi tanács által adományozott Pro Cultura kiválósági díjat is megkapta idén. A Tompa Mikós Társulat, hagyományaihoz híven, ebben az évadban is megünnepelte a magyar dráma napját, a magyar népmese napját, a színházi világnapot, a magyar kultúra napját és a magyar költészet napját. Társszervezőként részt vett a 20. Nemzetközi Könyvvásár és a Múzeumok éjszakájának szervezésében, valamint teret biztosított a Bookfest nevű rendezvénynek. A társulat vezetősége nem kívánta elhanyagolni a fiatalokkal együtt végzett munkát sem. Elsősorban nekik és róluk szólt A Pál utcai fiúk című előadás, ezenkívül többek között angyalváró játszóházzal, Bertóti Johanna gyermeknapi koncertjével és közönségtalálkozókkal várta a tanulókat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Az Iskola másként rendezvénysorozat alatt közel négyezer-ötszáz diák fordult meg az intézményben. A jövő évi tervekkel, az ősszel újrakezdődő munkával kapcsolatosan pedig közölték: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház augusztus 17-én kezdi meg a bérletek árusítását a 2015/2016-os évadra. A Tompa Miklós Társulat hetvenegyedik évadának első bemutatójára októberben kerül sor: Sorin Militaru rendező Alfred Jarry egyik darabját viszi majd a vásárhelyi nemzeti színpadára. (knb.) Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 7.Az első 70 év – Az üvegcipőMárcius 10-16. között kerül sor Az első 70 év címmel a marosvásárhelyi intézményes színház fennállásának 70. évfordulóját ünneplő évfordulós rendezvénysorozatra, melynek keretében megtekintetők a Tompa Miklós Társulat jelenleg műsoron szereplő reprezentatív előadásai, emellett tárlatmegnyitókra, színházi előadások archív felvételeinek megtekintésére, kegyeleti temetői sétára, szakmai találkozókra kerül sor. Az ünnepi hét nyitánya Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának bemutatója lesz, Mohácsi János Jászai-díjas, érdemes művész rendezésében. Szereposztás: Simon Boglárka, Berekméri Katalin, Varga Balázs, Korpos András, Nagy Dorottya, Tollas Gábor, B. Fülöp Erzsébet, Galló Ernő, Kilyén László, Kiss Bora, Ördög Miklós Levente, Biluska Annamária, Hollai Heiser Anna, Bokor Barna, Kovács Botond, Lőrincz Ágnes, Gecse Ramóna, László Csaba, Bartha László Zsolt, Illés Alexa, Wessely Zsófi, Bálint Örs, Gergely Botond. Zenészek: Engel Lajos Lehel, Kostyák Márton, Makkai István, Ősz Domokos. Jelmeztervező-asszisztens: Szabó Annamária, díszlettervező-asszisztens: Huszár Gábor, dramaturg: Mohácsi István, zene: Kovács Márton, díszlet: Mohácsi András, jelmez: Remete Kriszta, segédrendező: Fülöp Bea. A bemutató előadásra március 10-én, csütörtökön 19 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek. Pr-titkárság. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 12.Évfordulós ünnepség a marosvásárhelyi színházbanTelt házas bemutatóval indult a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban csütörtökön este az az egyhetes rendezvénysorozat, amely a színház alapításának hetvenedik évfordulóját hivatott ünnepelni. 1946. március 10-én tartotta első bemutatóját a Kemény János, Pittner Olivér és Tompa Miklós által alapított Marosvásárhelyi Székely Színház, az első előadás Lehár Ferenc A mosoly országacímű nagyoperettje volt. Hetven évvel később a Mohácsi János rendezte Molnár Ferenc-darabbal,Az üvegcipővel lepte meg közönségét a mára már Tompa Miklós nevét viselő társulat. A nagy sikert arató bemutató után első ízben adták át a frissen alapított Kemény János-díjat. A Gyarmathy János kisplasztikájával, valamint ezer euró pénzösszeggel járó elismerést, a művészeti igazgató döntése alapján Berekméri Katus kapta, a díj támogatója és létrehozója a marosvásárhelyi Bioeel kozmetika- és gyógyszergyár. Szabadság (Kolozsvár) 2016. március 15.„El kell ezt tolni legalább százig”A hetven éves marosvásárhelyi intézményesített magyar színház múltját felidézők vasárnap a református és a katolikus temetőben kopjafát avattak az ott nyugvó művészek emlékére, a zsidó temetőben pedig Harag György emléke előtt tisztelegtek. Előző este előadások hangzottak el, darabot főzött Székely Csaba drámaíró, táncolt Bartis Attila regényíró, mesét olvasott Gáspárik Attila főigazgató, s lehetett tanulni és játszani Csehov Sirályában. Simon Judit Arkagyina szerepére vállalkozott, de hajnal felé az álmosság legyőzte az exhibicionizmusát, cserébe interjút kért KERESZTES ATTILA rendezőtől, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójától. - Hol tart most a marosvásárhelyi magyar színház? - Mint minden színháznak, ennek is voltak hullámvölgyei, de nem tisztem megítélni, hogyan alakult az elmúlt 70 év, majd a színháztörténészek megírják. Én négy éve vagyok a társulatnál, látom a fejlődést és nagyon büszke vagyok rájuk. Történelmi pillanatnak értékelem azt, mind Alina Nelega, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója, mint jómagam megtehetjük, hogy saját színházcsináló ízlésünket és terveinket érvényesítsük. A vezérigazgató úgy irányítja a Nemzeti Színházat, hogy két külön világú, jellegű, ízlésű társulat és repertoár fut egymás mellett, sőt számos közös produkció is létrejön. Ez eddig nem így volt, valahogy mindig dekázták a dolgokat, ha valaki elszaladt, visszahúzták, ha valamelyik elsüllyedt, a másik is követte. A volt igazgatók találkozóján csak panaszokat, „jaj, milyen nehéz volt” kezdetű mondatokat hallottunk. Nekem nem nehéz. Voltam olyan színházban is művészeti igazgató, ahol egy évadban költhettünk annyit, mint itt egy nagy produkcióra. Én ott sem panaszkodtam, tudjuk, színházat lehet csinálni, csak akarni kell. Természetesen a minisztérium által támogatott teátrumok jobb helyzetben vannak mind infrastruktúra, mind költségvetés szempontjából. - Ha jól értem, nem ért egyet azzal a felvetéssel, ami többek között néhány volt igazgató részéről, de más fórumokon is elhangzott, hogy önálló intézménnyé váljon a Tompa Miklós Társulat, és egyben megszűntetni a nemzeti színház státust. A felvetők szerint célszerűbb lenne, hogy két, a megye vagy a város fenntartásában működő önálló magyar és román színház jöjjön létre. - Nem, mert én tudom, hogy működnek a város vagy a megye által fenntartott színházi intézmények. Nagyon gyatrán, mert ott annyi a színház költségvetése, amennyi megmarad a többitől. A színház ma nálunk nem élvez prioritást, nem annyira fontos, mint egy futballcsapat. Nem annyira fontosak a színészek. Mi abban a jó helyzetben vagyunk Marosvásárhelyen, hogy a minisztériumhoz tartozunk, így hatványozottan nagyobb költségvetésből gazdálkodhatunk, mint a megyék vagy városok által fenntartott színházak. Másrészt, ebben a pillanatban egy intézményen belül gyakorlatilag két színház működik. Ez megfelel nekünk, hiszen nem kell kompromisszumot kötni, azt csinálunk, amit akarunk, akár külön, akár együtt, ugyanis számos közös projektünk is van. Arról nem is beszélve, hogy az esetleges különválást mindenképpen a magyar fél, teszem azt a Tompa Miklós Színház sínylené meg. A repertoárt tekintve, nagyon színes a Tompa Miklós Társulat kínálata. Magyar és világirodalmi klasszikusok, magyar és külföldi kortárs szerzők szerepelnek a plakátokon. Következik a művészeti igazgatóknak szánt klasszikus kérdés: mennyire szereti a közönség az előadásaikat, mennyire töltik meg estéről-estére a nézőtereket, illetve ön törekszik-e arra, hogy a műsorterv, az előadások minden ízlést kielégítsenek? Azt nem gondolom, hogy minden ízlést ki kellene elégíteni, mert képtelenség. Bárki megpróbálná, hamar belebukna, káosz teremtődne a nézők és a társulat tudatában. Ellenben a darab és az alkotók, a rendező megválasztásánál nagyon fontos, hogy tudomásul vegyük: repertoár-, vagy ha úgy tetszik, népszínház vagyunk. Ezért szilveszterkor nem fogok Beckett drámát műsorra tűzni, de január 10-én már bemutatom. Már nem az lényeg, hogy mi a címe az előadásnak, hanem az, kik az alkotók, milyen igényességgel készül, hogyan állnak hozzá a színészek. A színházban nagyon fontos, hogy a színészek mit gondolnak a színművészetről, mert a legmélyebb filozófiai hátterű darabot is el lehet rontani, ha nincs, aki eljátssza. Nem szabad alábecsülni a színpadi aktust, figyelni kell az emberi lélekre. Én úgy vélem, egy művészeti vezetőnek elsősorban az a dolga, hogy lelkileg közel kerüljön a társulathoz, mert akkor a legkönnyedebb vígjáték is igényesen játszható. - Könnyű önnek – mondhatnánk. Mohácsi János, a jeles budapesti rendező Molnár Ferenc darabot állított színpadra, ő az, aki akárcsak ön, drámai előadást alkotott a nagyoperett Csárdáskirálynőből. - A társulat úgy épül, úgy lesz művészileg egyre értékesebb, hogy értékes emberek vetnek fel fontos problémákat különböző drámai anyag kapcsán. Én nem csak azért hívom meg ide Mohácsit, Radu Afrimot, a jobbnál jobb rendezőket, hogy jó előadások legyenek, hanem azért is, hogy a színészeim jól és értelmesen dolgozzanak. A bukástól sem kell kétségbe esni, annak is kell lennie. A színházban nem minden előadás sikerül, de nem mindegy, mit célzunk meg, nem mindegy, mi és miért nem sikerül. - A bukásról csak annyit, hogy a Radu Afrim rendezte Nyugalom című előadás a három legfontosabb UNITER-díj várományosa. - Igen, mert jó kísérlet volt. Az Ördög próbájával kezdtük az együttműködést, az ebben nyújtott alakításáért Berekméri Katalin lett UNITER-díjas. Kialakult valamiféle kapcsolat a társulat és rendező között, ami után eggyel feljebb léptünk Bartis Attila regényének a színpadi változatával, amit a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek és legjobb női főszereplőnek járó díjra jelöltek. Ez jól megérdemelt elismerés, hiszen kemény munka eredménye. Büszkék vagyunk magunkra. - Milyen lesz a 71. év, azaz hogyan tovább? - Dolgozunk, el kell ezt tolni legalább százig. Megyünk tovább az értelmes kísérletek útján, próbálunk újra és újra megújulni. erdelyiriport.ro 2016. március 22.Az első 70 év rendezvénysorozat összegzéseKezdődhet a következő 70 év! 2016. március 10–16. között került sor Az első 70 év címmel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szervezésében a színházalapítást idéző évfordulós rendezvénysorozatra, melynek során kilenc színházi előadást, kilenc kísérőrendezvényt, illetve folyamatosan nyitott intézményt kínált Thália hajléka az érdeklődőknek. A rendezvénysorozatra többek között Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Miskolcról érkeztek színházi alkotók, írók, színészek, rendezők, tervezők, kritikusok, közéleti személyiségek. Az ünnepségsorozat nyitánya Molnár Ferenc Az üvegcipő című színművének bemutatója volt (rendező: Mohácsi János). A telt házas premier alkalmával nyújtották át Berekméri Katalin kiváló színésznőnek az egyik színházalapító emlékére elnevezett Kemény-díjat, amelyet a Bioeel kozmetikum- és gyógyszergyártó cég támogatásával hoztak létre. A színházalapítás 70 évvel ezelőtti mozzanatát felidéző tárlatnyitón emlékeztek az egykori alapítókra: Tompa Miklósra, báró Kemény Jánosra, Kovács Györgyre, de kiállítással tisztelegtek az utódok a valamikori műszaki munkatársak emléke előtt is. A kísérőrendezvényeken felmerült egy színházmúzeum megalapításának gondolata. A rendezvénysorozat különleges mozzanata volt a marosvásárhelyi felekezeti temetőkben a kopjafaavatás és a kegyeleti séta, aminek alkalmával az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emléke előtt tisztelegtek a Tompa Miklós Társulat színészei, az elhunytak hozzátartozói. Az esti előadásokon, délelőtti és délutáni kísérőprogramokon kívül a színház ezúttal egy éjszakára is nyitva maradt, mely alkalommal este tíztől reggel hatig rendelkező próba civileknek, szakmai beszélgetések, zsonglőrködés, színházi kvíz, meseolvasás, festés, majd reggeli torna tartotta éberen a résztvevők népes táborát. Az egyhetes rendezvénysorozat iránti érdeklődés, mely a résztvevők számában is megmutatkozott – közel háromezer néző váltott jegyet – igazolta a szervezők igyekezetét. A következő hetven év már el is kezdődött. A társulat egyszerre két előadás próbáit is elindította. Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című meseregényét Demény Péter alkalmazta színpadra. A zenés, cirkuszi artistaelemekben is bővelkedő előadás Ruszuly Ervin és Keresztes Attila rendezésében kerül bemutatásra. És három évtized elteltével újra szülővárosában rendez Tompa Gábor. Samuel Beckett A játszma vége című művének színrevitele az évad kiemelkedő eseményének ígérkezik. Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 24.A magyar dráma napjánKísérlet az üzenet dekódolására A magyar dráma napját ünnepelte szeptember 21-én a világ magyarsága, Marosvásárhelyen a hagyományos eseménysorozatot ez esztendőben egy további évfordulóval is összekapcsolták: tíz éve, 2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András, a honi drámairodalom kimagasló alkotója. Sütő és a színházművészet viszonyát bemutatni, ismertetni szükségtelen, e két évforduló – Madách Imre Az ember tragédiájának 1883-as bemutatója és Sütő András tíz évvel ezelőtti halála – nívós tiszteletadást eredményezett. A szerdai eseménysorozat délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégiumban kezdődött, amelynek dísztermében Farkas Ernő tartott előadást Sütő műveinek 2016-os recepciójáról, 17 órától pedig a Bernády Házban, telt házas közönség jelenlétében folytatódott a műsor. Itt Demeter József református lelkipásztor, friss nyugdíjas köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: Nagy Pál után ő vette át a Sütő András Baráti Társaság elnöki tisztjét. – Tíz nap múlva lesz 10 éve annak, hogy elhunyt Sütő András, és egy éve távozott közülünk Nagy Pál. Amikor elkezdtük szervezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal közösen ezt a napot, Gálfalvi Zsoltot kértük fel előadást tartani, de betegsége miatt nem jöhetett el. 1982-ben azonban nagyon szépen írt Sütőről, írása ma sem elavult – mondta a házigazda, majd Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel Gálfalvi Zsolt szóban forgó írását: Sütő két drámáját, a Perzsákat és Szuzai menyegzőt magába foglaló, a Kriterion könyvkiadónál megjelent kötethez írt fülszövegét. A Domahidi kvartett fellépését követően Demeter József mutatta be a délutáni előadót, dr. Buzogány Dezső teológiai tanárt. – 1957-ben született, 1981-ben végezte el a teológiát, tíz évig lelkipásztor, később teológiai tanár, 2001-től a Bolyai Tudományegyetem tanára, számos más egyetemen vendégtanár. Kálvin Institúciójának mai magyar nyelvre fordítója, ezért aranygyűrűs kitüntetést kapott a magyarországi zsinattól. Közkedvelt tudós-lelkész. Most következő tanulmányában olyan üzeneteket próbál megfejteni, melyek a Csillag a máglyán című Sütő-dráma kapcsán elevenednek meg: mit mondott Kálvin Sütőnek 420 év után, és mit mondhat Szervét liberalizmusa ma nekünk? A Csillag a máglyán – kísérlet az üzenet dekódolására című értekezése során dr. Buzogány Dezső elmondta: hosszú évekig élt benne a Kolozsvári premier után a teológián szervezett fórum emléke. – A fórum hangulata mAradt meg bennem, miszerint Kálvint súlyos támadás érte. Ezzel az előérzettel olvastam újra nemrég a drámát. Nem Sütő teljes életművét próbálom értékelni és a drámairodalomnak sem vagyok szakembere. A mű nagy tehetséggel megírt munka, hihető és valószerű mindaz, amit írója a szereplők szájába ad. Sütő beismeri, hogy dramaturgiai megoldásai nem mindig egyeznek a valós történelmi helyzettel, de ezt szerzőként nyilvánvalóan megteheti, nem történelmi szaktanulmányt írt. Emiatt a dráma nem veszíti hitelét, üzenete nem csorbul. A jellemrajzok azonban bekerültek a közgondolkodásba, és nem mindegy, hogy milyen nyomot hagynak a társadalom emlékezetében. Meglehet, hogy emiatt a főszereplőkről torz kép alakul ki. A szerző elképzelt párbeszédekkel megteremti a dramaturgiai helyzetet – például a kezdetekben Szervét agyondicséri Kálvint, hogy a végén Kálvin máglyára küldje őt. Más párbeszédek reálisak, például azok, amelyek a máglyahalált tárgyalják – elég, ha a hugenották példáját nézzük. Kálvin és Szervét párbeszéde tárgyszerű, de nem valószerű – Kálvinnak nem volt hatalma Genfben házkutatást elrendelni, és senkit sem végeztek ki azért, mert gúnyiratot írt ellene. Sütő jól ismerte a történelmi helyzetet, kimondatja, hogy Kálvin csak látszólagos ura a városnak – amelynek törvényeit a nagytanács és a polgárokból álló közgyűlés hozta, a törvényeket pedig a közösség önként fogadta el. A párbeszédekből úgy tűnhet, hogy Genfet a konzisztórium vezette, de ennek a valóságban nem sok beleszólása volt a város vezetésébe. Az egyik jelenetben említett gályarabokat az ellenreformáció vetette rabságba a drámákban történtek után 150 évvel – ez a momentum sem kimondottan érthető. Az üzenet megpróbál ugyan eljutani a nézőhöz, de a színpadi játék elhomályosítja az áthallásokat és burkolt üzeneteket, amelyek egy helyre gyűjtve igen ütőképes koncentrátumot képeznek. "A falak is besúgók", házkutatás utólagos parancslevéllel, "még a templomok is alá vannak ásva a besúgók patkányi állataival", "a szabadság tökéletes állapota az emberi álom – az egyetlen jog, ami megmAradt". Az első felvonásnak az 1970-es, ’80-as évekhez intézett üzenete direkt és nem félreérthető. A második és harmadik felvonás ezeknél sokkal kifinomultabb rejtett üzeneteket tartalmaz. Itt a kulcsszó a tévelygés. Már nem az arctalan diktatúra kiszolgálói igyekeznek csörtetve – Kálvin és Szervét párbeszéde tűnődés, igazságkeresés: mindkettőnek igaza van a maga rendszerében. Akár három értelmiségi típust is el tudunk különíteni. A diktatúrát kiszolgáló: Fárel. Az elveihez hűséges, konzervatív idealista: Kálvin. A minden tekintélyt elvető szabadelvű: Szervét. És a recepciók, kritikák szerzőiként előléptek azok az értelmiségiek, akik a ’70- es, ’80-as években kiszolgálták a rendszert, avagy ellene lázadtak – szerintük Kálvin máglyára küldi Szervétet, így inkvizítor lesz: a műről végtelenül leegyszerűsítő írások jelentek meg. A korabeli kritika a történelmi helyzet köldöknézéséből nem tudott kilépni. Szerzőik ezért is hallanak – talán szándékosan – egyházellenes üzenetet ki belőle. Talán sokan a rendszer iránti lojalitásukat azzal akarták hangsúlyozni, hogy a dráma ezen vonását erősítették és szándékosan félretájékoztattak, ezzel a nézőt az egyházellenesség felé terelték. De milyen kérdéseket vet fel ma a Kálvin- jelenség? Ma a vallás magánügy, a főhős korában azonban a legégetőbb közügy volt. Ezt a mai társadalom nagy része nevetségesnek tartja, ma már nem létkérdés. Akkoriban a hit, a vallás, a felekezet nélkülözhetetlen részei voltak az üdvözülésnek. A mai és akkori kor társadalmi rendje között nincsen átjárhatóság. Ami a korszellemet és történelmi tényeket illeti, Kálvin Genfben nem érvényesíthette az akaratát. A politika akkor is politika volt. A hatalmon lévő libertinusok Szervét megítélésével Kálvint akarták lejáratni. Sütő abban téved, hogy egy nyugati polgári demokratikus intézményre ráhúzza egy balkáni ország parancsuralmi rendszerének a mezét. A svájci demokráciát feláldozza, hogy a romániai diktatúra jellemrajzát elkészítse. A két rendszer szubsztanciája nem azonos, és a szerző nem utal arra, hogy e kettő alapjaiban különbözik egymástól. Dramaturgiailag ezt nyilván nem tehette meg, mert akkor odavész az üzenet. De találhatott volna ennél sokkal találóbb analógiát a hazai, akkori viszonyok érzékeltetéséhez. Kérdés, hogy a műnek van-e ma aktualitása? Az önkritika a diktatúra idején elvárt polgári gesztus volt, de egyéb kritika már nem. Az üzenet kommunikálása az összekacsintásra épül, mert ez a rendszer vette körül a nézőt nap mint nap. De a helyzet azóta megváltozott, és ezzel odalett az üzenet megfejtésének a kulcsa. Kérdés, hogy ennek hiányában a mai néző vagy olvasó milyen üzenetet kap a drámában? Ebben nagy szerepe van az éppen aktuális előadásnak, hiszen az előbbiek okán ma már akár a félretájékoztatás veszélyét is hordhatja a dráma. Ha ma kerülne bemutatásra, mindenképpen hozzá kellene kapcsolni a kort, amelyben született, mert a valós üzenet csak így juthat el a mai nézőhöz. A dráma annak a helyzetnek a része, és részeként kell mAradnia, mert csak vele együtt van mondanivalója – mondta történelmi, drámairodalmi részletekben gazdag előadása során dr. Buzogány Dezső, majd a Domahidi kvartett játéka zárta a rendezvényt. Este fél héttől Aranka György szobránál vette kezdetét a hagyományos koszorúzás, amelynek keretében Berekméri Katalin színművésznő olvasta föl a Sütő András színházi üzenete a mának című szövegösszeállítást, este 7 órától pedig premierre került sor – a Nemzeti Kistermében Sütő András A szuzai menyegző című drámájának Sebestyén Aba által rendezett felolvasószínházi bemutatóján vett részt a nagyérdemű. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 12.B. Fülöp Erzsébet kapta a 2017-es Kemény-díjatB. Fülöp Erzsébet színésznő – a kollégák és barátok körében csak Bözseként emlegetett, közkedvelt művész és egyetemi tanár kapta a Bioeel kozmetikum és gyógyszergyártó cég anyagi támogatásával létrehozott, az egyik színházalapító, báró Kemény János emlékére elnevezett színházi díjat. A díjjal – ami egy jelentős pénzjutalom – együtt jár Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész kisplasztikája. A díjat március 10-én, a színház „71. születésnapján” adták át, ugyanis 1946. március 10-én első ízben gördült fel a függöny a Kultúrpalota színpadán, ahol az akkor alapított Székely Színház első előadását tartotta Lehár Ferenc A mosoly országa operettel. Az évfordulóra emlékezve és a jelenkori színházi alkotók értékteremtő munkáját elismerve adták át a 2017-es Bioeel–Kemény-díjat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében Molière: Tartuffe című színművének előadása után. Az előadás rendezője Keresztes Attila, aki több sikeres előadásában bízott főszerepet a jeles művésznőre. A díjat múlt év márciusban, az első állandó marosvásárhelyi színház megalakulásának 70. évfordulóján hozta létre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, eddig Berekméri Katalin kapta meg. B. Fülöp Erzsébet az utóbbi évek egyik legsikeresebb marosvásárhelyi művésze, művészi elismertségét rangos egyéni szakmai díjak fémjelzik. A 2000-ben elnyert Poór Lili-díjtól, a 2007-es Jászai Mari-díjon és a számos fesztiváldíjon át sok elismerést megkapott a színésznő, kétszer terjesztették fel Uniter-díjra is. Az immár Bioeel–Kemény-díjas B. Fülöp Erzsébetet a közönség legközelebb Csehov Sirály című színjátékában láthatja március 18-án, szombaton 20 órától a Nagytermi Stúdiótérben, majd Bartis Attila A nyugalom című, Radu Afrim rendezésében színre vitt előadásban március 19-én vasárnap 20 órától a Kisteremben. Szász Cs. Emese Székelyhon.ro 2017. május 27.Nyugalom, na persze!A legaprólékosabb részletesség, a zseniális „kisszereplők”, a finom gesztus- és képismétlések, a tragédia és humor, a lent és fent erős kontrasztja tetszett a leginkább a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A nyugalom című előadásában (rendező: Radu Afrim), amelyet hétfő este Kolozsváron is bemutattak. Még most is pironkodom miatta, de nem tudott nem eszembe jutni a szentségtörő banalitás: órákig tarthat csak magának a díszletnek a felállítása, majd függöny legördültével az összepakolása – olyan aprólékossággal megtervezett A nyugalombeli otthon elképesztő méreteket öltő rendetlensége. A konyhakredenc fiókjai nem csak úgy vannak, üresen, na jó, esetleg egy élére hajtogatott törlőkendő lapul az egyikben, mert éppen kellékként van rá szükség egy-két jelenetben, nem, itt minden tömve van, fiókok, polcok, és rengeteg bútor – már első pillantásra minden ez, csak nem nyugalom. És ez még csak a kezdet. Nem nyugalom az sem, hogy néha tíznél is többen vannak a nagyszínpadra berendezett stúdiószínpadon, és senki sem csak úgy mellékesen tölti ott a helyet, mindenki mozog, mond, jelen van. Ez az az előadás, amit jobb lett volna az utolsó sorból nézni, hiszen csak úgy kellett kapkodni a fejem, hogy éppen mi zajlik a színpad másik felében, és egész biztosan még így is lemaradtam pár dologról. Berekméri Katalin Jordán Évaként úgy váltogatja az alteregóit, hogy elhisszük róla, hangját szétbagózott, görbehátú vén matróna, amikor két mozdulatból váratlanul teljes átalakuláson megy keresztül, és bizisten meg is nő legalább félméterrel, hogy a nézőtér diszkréten felhördül bele. Aztán még oda-vissza elműveli ezt néhányszor. Galló Ernő úgy játszik le több jelenetet méteres magasságú fogyatékos kisnagyfiúként, hogy egyszer sem „lóg ki az emberláb”. Biluska Annamária a vagány Jolika, aki hosszasan meséli letűnt ifjúsága páratlan szerelmi történetét, és csak kicsit zsörtölődik a locsoló társasággal, amikor izomgyúrt kétméteres plakátnővel érkeznek húsvétkor a kétszer háromméteres kocsmába. A kanári kétméteres férfiember, kalitkában lakik, pedig a kalitka a szokásos méretű darab. Sok a zene, ének, hangtorna – jól illenek az éppen zajló jelenetekhez. Megannyi apró jelzés, trükk, fogás, mozdulat, beszédmód teszi a kisebb szerepeket naggyá, lényegessé, sokszor felejthetetlenné. Az évezred rendezői szívesen nyúlnak a modern technikai eszközökhöz, itt is hatalmas képernyők nyílnak a szekrényajtók mögött, a kivetített képkockákkal ráerősítenek a színpadi noir hangulatra. Mégis a képernyőről áradó fekete-fehér fénnyel mintha cseppet szabadulhatnánk B. Fülöp Erzsébet, a szakma és a társadalom számkivetettje, az önmagát négy fal közé száműzött egykori sikeres színésznő, a gyermekét megtagadó anya kreálta pokoli hangulatból, akinek lelke és tudata is meghasad, és annyira megteremti a megvilágosodás pillanataival kevert őrület minden rettenetét, hogy az a percnyi pixelkép olyan, akár a nyitott ablakon beáramló levegő. Erre még a „tisztító” víz sem képes, amiből oly sok van a színtéren, de ahogy haladunk a történetben, egyre piszkosabb, belekerül és előkerül belőle mindenféle, palackposta, hányás, feladott életek. Andor (Bányai Kelemen Barna) szétmarcangolódik világában: az önfeláldozó fiú az anyja iránti szeretet, a tehetetlenség béklyójában vergődik, az otthonból lett börtön rabja, de Eszteré (Kiss Bora) is, akivel szenvedélyesen megélt szerelmükben valahogy mintha mindig kergetőznének egymással, csak nagyritkán vannak egyazon hullámhosszon, közben még az alkotás kínjai-kételyei is gyötrik. A nyugalom Bartis Attila azonos című regénye, annak színpadi változata, és a szintén Bartis Attila Anyám, Kleopátra című színdarabjának ötvözéséből született. A színház honlapján ezt írják a 18 éven felülieknek ajánlott előadásról: „Az előadás – cenzúra nélkül kezelve a regény nyelvezetét – a marosvásárhelyi származású szerző által teremtett világ szereplőit vonultatja fel. Az irodalmilag igen értékes realista szöveg tipikusan afrimi hangulatban a misztikumnak, az efemer létezés groteszkségének, az emberi kapcsolatok törékenységének ad helyet. Az előadásnak nem célja a tabudöntögetés; érzelmileg kívánja megérinteni nézőjét: érzelmeket, erotikát, humort, zenét, szövevényes cselekményt, valamint anya-fiú, nő-férfi kapcsolatokat mutat be a szétesés, a szexualitás viszonylatában. Az érzelmileg felforgató előadás a nézői értelmezést, gondolkodást provokálja.” Bár azt megtanultam magamról, hogy ilyen sok meztelen hátsót – ha mégoly csinos is... – inkább nem szeretek ilyen közelségből látni, sem a macskajaj biológiai folyamatait ilyen életszerűen, mindez kétségtelenül megteszi a hatását, az érzelmi hullámvasút nagyon megvan. A szerelem, a szeretet, a magány, gyötrődés, elmegyógyintézet, élet, halál, mind-mind olyan nyomasztó, hogy a felemás végkifejlet már szinte felszabadít. És a provokáció is bejött, aznap, másnap, azóta is. A majdnem három óra szünet nélkül a stúdiós széken nagyon hosszú tud lenni. Mégis bármikor újra megnézném. Kár, hogy csak egyszer adták elő Kolozsváron. Akinek Marosvásárhelyen van útja, ki ne hagyja. Bartis Attila: A nyugalom, rendező: Radu Afrim, díszlet: Adrian Damian, jelmez: Márton Erika. Szereposztás: Andor: Bányai Kelemen Barna; Anya: B. Fülöp Erzsébet; Eszter: Kiss Bora; Jordán Éva: Berekméri Katalin; Rebeka: Nagy Dorottya; Jolika: Biluska Annamária. További szereplők: Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Ruszuly Ervin, Varga Balázs, Huszár Gábor, Kölcze Kata, Nagy Péter. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-27
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
